Az íróként és újságíróként is ismert Bodor hosszas betegség után távozott az élők sorából.
Életének 87. évében, hosszan tartó betegség után elhunyt Bodor Pál író, újságíró. Több álnéven - Diurnus, Tóth Balázs, Zaláni János, Bóra Gábor - is írt, ezek közül talán a legismertebb a Diurnus volt. Ezen a néven jelentek meg írásai a Magyar Nemzetben és a Népszabadságban.
Bodor Pál 1930-ban született Budapesten. Temesváron a piarista líceumban érettségizett 1948-ban. A bukaresti egyetem filozófia-lélektan karán kezdte meg tanulmányait, majd a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanult.
Első írása 1946-ban a temesvári Szabad Szóban jelent meg. 1946 és 1948 között a temesvári Gaudeamus c. diáklap szerkesztője, 1947-ben Páll Árpáddal, Sütő Andrással, stb. röpiratokat szerkesztett. Előbb a Romániai Magyar Szó, majd a kolozsvári Igazság szerkesztőségében dolgozott (1948-51), 1951 novemberétől az Utunk rovatvezetője, majd 1967 februárjáig szerkesztőségi főtitkára.
Közben a Gaál Gábor Irodalmi Kör irányítójaként a második Forrás-nemzedék új törekvéseit támogatta.
1967-től 1970-ig az Irodalmi Könyvkiadó nemzetiségi részlegét, majd a Kriterion Könyvkiadó magyar szerkesztőségét vezette.
1970-től 1979-ig a Román Rádió és Televízió nemzetiségi műsorainak főszerkesztője volt. Az ő nevéhez fűződik a Román Televízió magyar adásának és későbbi munkatársi gárdájának kialakítása.
1983-ban Budapestre költözött, ahol 1984-től a Magyar Nemzet, 1991-től a Népszabadság szerkesztője lett. Itt naponta jelentek meg jegyzetei, tárcái, publicisztikái. Fontos szerepe volt a Ceausescu-diktatúra és a 1989-as decemberi romániai események magyarországi magyarázatában és megismertetésében. A Diurnus (latinul naponkénti, egy napi) álnevet is azért választotta, hogy Bukarestben maradt lányát ne érje bántódás.
2005-ben a Hetek című hetilapban cáfolta, hogy jelentéseket írt volna kollégáiról a Securitaténak. A lapnak azt mondta: az ötvenes években sokat szidták azokat a román hatóságok által elvégzett irodalmi elemzéseket, amelyekre szabályos bírósági ítéleteket alapoztak. Ezután többedmagával arra kérte fel őt a Securitate, hogy igazságügyi szakértőként néhány irodalmi műről mondjon véleményt.
Miután látták, hogy egy embert az ő referátumuk alapján ítéltek el sok évre, „betegei lettek az ügynek". Az iratokat ezután már úgy kapták, hogy nem tudták, kiről mondanak véleményt, de „soha többé soha nem vasaltak ki belőlünk olyan szöveget, amely árthatott volna a szerzőnek". A negyedik eset után a Securitate látta, hogy nem használhatják fel őket, így több megbízást nem kaptak.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Az alsósófalvi rét elárasztásával mentenék meg a parajdi sóbányát. Kolozsváron is márkaképviseletet nyit a világ egyik vezető elektromosautó-gyártója, a kínai BYD.
Az alsósófalvi rét elárasztásával mentenék meg a parajdi sóbányát. Kolozsváron is márkaképviseletet nyit a világ egyik vezető elektromosautó-gyártója, a kínai BYD.
Románia politikai válsága hatással lehet az ország külső finanszírozására. Románokat tartóztattak le Spanyolországban, vendégmunkások kizsákmányolásával vádolják őket.
Románia politikai válsága hatással lehet az ország külső finanszírozására. Románokat tartóztattak le Spanyolországban, vendégmunkások kizsákmányolásával vádolják őket.
… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.
… Csíkszeredát megszórták igazán „magyarbarát” Simion-idézetekkel… és a hisztis Ilie Năstase kiizzadta magából, ki a jó elnök és ki a rossz.
George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
George Simion nyíltan elismerte, hogy csak szavazatszerzéshez kellett a 35 ezer eurós lakások ígérete. Közben már Tánczos Barna pénzügyminiszter is a gazdaság földbe állásáról beszél.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség is Nicușor Dan támogatására szólít fel.
Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.
Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.
A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.
A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.
Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.
Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.