Először hirdettek versenyszekciót a magyar filmek erdélyi mustráján.
A Filmtettfeszt szervezői idén gondoltak egy nagyot és a szemle történetében most először rövidfilmes versenyt hirdettek, Filmgalopp néven (a feszten negyedik éve életműdíjat is osztanak, amelynek – stílusosan, az első erdélyi némafilmről elnevezve – a Sárga Csikó Díj nevet adták). A verseny célja, hogy tehetséges, fiatal erdélyi magyar alkotók mérettessék meg magukat a 15. Filmtettfeszt Magyar Filmszemle keretében, szeptember 30. és október 4. között.
És hogy mi minősül erdélyi magyar rövidfilmnek? A verseny szabályzata szerint olyan, 30 perc alatti játékidejű, az utóbbi 2 évben (2013. június óta) elkészült fikciós művekről van szó, amelyek stábjának kulcsfigurái (író, rendező, operatőr, producer, főszerepet alakító színészek) nagyrészt erdélyi alkotók, javarészben erdélyi helyszíneken készítettek, javarészben magyar nyelven.
A versenynek természetesen díjai is vannak: a fődíj 1 millió forint (a magyarországi Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának felajánlásával), a közönségdíj 1000 lej (a Nobila Casa felajánlásával).
A beküldési határidő augusztus 21. volt, és – alapos előzsűrizést követően – a versenybe került filmek végleges listája máris elkészült. A pályázati felhívásra 26 film érkezett, közülük 11 méretteti meg magát a Filmtettfeszt versenyszekciójában. A versenybe jutott alkotásokból két vetítési blokk állt össze, amelyet a szervezők minden helyszínen (a fesztiválnak otthont adó 12 városban) műsorra tűznek. Íme a versenybe került rövidfilmek listája:
Versenyblokk I.:
Besenyei Katalin: Ingatlan, 17’
László Barna: Jég alatt, 27’
Bende Attila: Memento, 4’
Visky Ábel: Romanian Sunrise, 25’
Moldovai Katalin: Szezon után, 15’
Versenyblokk II.:
Halmen József: Kliens, 28’
Bertóti Attila: Mese, 7’
Bán József: Kelj fel, és járj!, 13’
Bán Attila: A Paradicsom, 12’
Simó Ibolya: Tökéletes befektetés, 20’
Fazekas Gyöngyi: Tünemény, 10’
Jó szórakozást és jó szurkolást a Filmtettfeszten!
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Novák Károly Eduárd pénteken úgy fogalmazott: „az orosz sportolók részvételének megtagadása” a kolozsvári ritmikus gimnasztika világkupán azzal a kockázattal jár, hogy negatív precedenst teremt a román sport számára a nemzetközi porondon.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.

További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.