A szerződés már megvan, előbb-utóbb tartalommal is megtöltik.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Marosvásárhelyen a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) - jelentették be kedden az erdélyi városban. Szász Jenő, a kutatóintézet elnöke sajtótájékoztatón elmondta, hogy a most aláírt keretszerződés tartalmazza a lehetséges együttműködési felületeket. Kiemelte, hogy konkrét közös projektek megvalósítására is lehetőséget biztosít a megállapodás, és hangsúlyozta, már folyamatban van Székelyföld gazdasági helyzetének felmérése.
Dávid László, az EMTE rektora reményét fejezte ki, hogy minél több gyakorlati eredménye lesz az együttműködésnek.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Klaus Iohannis politikai karrierjének további iránya még ismeretlen, a tanácsadói azonban már a következő kihívásokra készülhetnek. A múlt héten mindennapra jutott egy medvelátogatás Hargita megyében.

Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.

Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.

A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.