// 2026. január 12., hétfő // Ernő

Egykori hírbemondó a közlekedési mesterterv ura

// HIRDETÉS

Előtte Ioan Rus miniszter PR-tanácsosa, korábban médiamunkás volt.

Semmilyen szakirányú képesítése nincs a Románia általános közlekedési mestertervének megvalósítását felügyelő minisztériumi osztály vezetőjének. Daniela Berinde – akit Ioan Rus tárcavezető március végén nevezett ki a tisztségbe – korábban néhány hónapig a miniszter PR-tanácsosa volt, azt megelőzően főleg kolozsvári rádióknál és televízióknál dolgozott – írja a Centrul de Investigaţii Media oknyomozó portál.

Berinde egy két mérnökből és négy közgazdászból álló csoport vezetője, amelynek feladata az országos közlekedési infrastruktúra 2014-2020 időszakra vonatkozó fejlesztési stratégiájának (közlekedés mesterterv, masterplan) kidolgozása és felügyelete. Ez a terv szabja meg többek között

az autópályák, utak és vasútvonalak építését, költségvetése mintegy 17 milliárd euró.

A tervet, amely már az ötödik verziójánál tart, március végén gyenge pontjai miatt ismét elutasította az Európai Bizottság, a Ioan Rus által vezetett szállításügyi minisztérium küldöttsége ezen a héten tárgyal újból róla az EB képviselőivel. Daniela Berindét a márciusi elutasítás után nevezte ki Rus az osztály élére.

Az oknyomozó portál szerint Berinde alapfizetése

havi 9.370 lej, ehhez hozzáadódik még 627 lej „veszélyességi pótlék”.

A portál azt is megjegyzi, hogy Daniela Berinde 2014-ben több, a minisztériumnak alárendelt kereskedelmi társaság felügyelőbizottságának is tagja volt.

A minisztérium az új osztályvezető szakmai hozzáértését firtató portál megkeresésére azt válaszolta: az állás betöltésére a jelölteknek nem kellett önéletrajzot csatolni a jelentkezési dokumentumokhoz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele
Főtér

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarokon nem fog múlni a Fidesz győzelme
Krónika

Kelemen Hunor: az erdélyi magyarokon nem fog múlni a Fidesz győzelme

Magyarország nem sodródik, hanem irányt mutat – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke szombaton Budapesten, a nagyobbik magyarországi kormánypárt, a Fidesz jelöltállító kongresszusán.

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében
Székelyhon

Holtan találtak egy fiatalembert egy vendéglő padlásterében

Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.

Életét vesztette egy erdélyi autóbusz utasa, a sofőr szerint senki nem szólt neki a végállomás előtt
Krónika

Életét vesztette egy erdélyi autóbusz utasa, a sofőr szerint senki nem szólt neki a végállomás előtt

Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.

Közel 550 sofőr jogosítvány nélkül kezdi a hetet
Székelyhon

Közel 550 sofőr jogosítvány nélkül kezdi a hetet

Közel 550 sofőr gépkocsivezetői jogosítványát vonták be szombaton a rendőrök, ezek közül 129-et gyorshajtás, 58-at alkohol hatása alatti vezetés miatt – közölte vasárnap az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).

// még több főtér.ro