Az ügyészség nyomoz, az államtitkár tagad.
A 48 éves Cosmin Marcovici 2019 decemberében – a Népi Mozgalom Párt (PMP) javaslatára – került a kulturális minisztérium államtitkári pozíciójába, korábban a Iaşi Román Nemzeti Opera aligazgatója volt. Az intézmény ifjúsági kórusának egyik 17 éves tagja azzal vádolta meg, hogy szexuálisan zaklatta, majd amikor visszautasította a férfi közeledését, nyilvánosan megalázta őt. A történet a lány elmondása szerint 2016 utolsó napján kezdődött, amikor a tenorként fellépő Marcovici koncert után odament hozzá, és szájon akarta csókolni. Miután a lány csak az arcát engedte megpuszilni, Marcovici írogatni kezdett neki a Facebook üzenetküldőjén keresztül.
A Reporter de Iaşi birtokába került üzenetváltás tanúsítja, hogy a férfi flörtölni próbált az akkor 17 éves lánnyal, számon kérte rajta, miért nem hagyta, hogy megcsókolja, intim életéről érdeklődött és illetlen ajánlatokat tett neki, amiket a lány rendre visszautasított. Az ügy valószínűleg feledésbe merült volna, ha 2017 márciusában egy híres olasz mezzoszoprán mesterkurzusán Marcovici nem akadályozza meg, hogy a szopránként zenekonzervatóriumi felvételire készülő lányt meghallgassa az olasz vendég.
S. Maria 2018 januárjában panaszt emelt az opera vezetőségénél Marcovici ellen, aki egy hétre rá felmondott. Karrierjét viszont nem befolyásolta az ügy, Ludovic Orban kormányában a kulturális minisztérium államtitkára lett.
Az esetet 2019-ben kezdte el kivizsgálni az ügyészség, mely egyelőre nem közölhet részleteket az ügy állásáról. Marcovici viszont azt állítja, nincs tudomása arról, hogy eljárást indítottak volna ellene, de a vádak összefüggésben állhatnak azzal, hogy nemrég államtitkárnak nevezték ki. S. Mariaval pedig nem történt semmi olyan, ami túllépte volna a „normális kereteket”, állítja. A Reporter de Iaşi által megszólaltatott ügyvédek szerint bonyolult lesz megállapítani és bizonyítani, milyen törvényszegés történt. A lap azt is írja, hogy az ügy nyomán kiderülhet, tolerálja-e a román társadalom, hogy egy államtitkár ilyen üzeneteket küldözgessen egy fiatalkorúnak.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két RMDSZ-es képviselő is van a hallgatag politikusok között. Hackertámadás érte az ország egyik legnagyobb energetikai komplexumát. Nemi erőszakot próbált elkövetni egy diák ellen egy rendőriskolai alkalmazott.

Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.