A mostani járványstatisztikákon még nem látszik, de a szakértő szerint ez elkerülhetetlen.
Bár a járványszámok hetek óta mérséklődni látszanak, aminek őszintén örülhetünk, sajnos ez nem jelenti azt, hogy a pandémia nehezén már túl vagyunk. A szakértők nem jósolnak semmi jót az előttünk álló tavaszra. A brit vírustörzs még csak most kezd terjedni az országban, március közepére várhatóan a koronavírus-fertőzések nagy részét már ez a típusú kórokozó fogja okozni – figyelmeztet Răzvan Cherecheș közegészségügyi szakértő, a Babeș-Bolyai Egyetem professzora.
Jelenleg mintegy négyezer koronavírustörzs terjed a világ lakosságának körében, de kétség kívül a legaggasztóbbak a gyorsan elburjánzó új mutációk, melyek Nagy-Britanniában, Dél-Afrikában, Brazíliában és Kaliforniában jelentek meg. Romániában – de egyébként az egész világon – hamarosan ez a mutáció válik dominánssá. A gond azzal van, hogy Románia a jelenlegi keretek között nem igazán képes az új vírustörzzsel járó megváltozott körülményekhez igazodni.
Az aktuális járványjelentésben egyelőre nyoma sincs a várható számnövekedésnek: vasárnaptól hétfőig országosan 1331 új esetet jelentettek, a legtöbbet Kolozs megyében (225). A lakosságarányos fertőzési ráta alapján Temes megye továbbra is vörös besorolás alatt áll, Máramaros 2,99, Kolozs megye 2,49 ezreléken áll. Az elmúlt 24 órában 79 új halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal, a legfiatalabb elhunyt a harmincas éveiben járt. A kórházakban 7048 fertőzöttet ápolnak, közülük 941-en szorulnak intenzív terápiás ellátásra.
A számokhoz fontos adalék, hogy a hétvégére való tekintettel ismét kevés mintavétel történt: 5945 RT-PCR-tesztet és 3830 antigén gyorstesztet végeztek el.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Több mint 400 ezer román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát a hosszú hétvégén a be- és kilépőoldalon, közel 77 ezer járművel – tájékoztatott hétfőn a határrendészet. Voltak azonban, akiket visszafordítottak.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Teljesen megváltozik a gépjárművek útdíjrendszere. A PSD pedig kizárja, hogy az AUR-ral kormányozzon. Hírek hétfőn.

Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
Közben Ilie Bolojan pitbull-üzemmódban menetel előre a megszorítások útján: „nincs más megoldás, különben jön az államcsőd”.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.
… egy polgármesteri hivatal közpénzen nyaraltatja alkalmazottjait a tengerparton… és megvan az idei év eddigi legnagyobb kokainfogása.
Újabb álrendőrt fogtak el. Továbbá: hatalmas bírság járna azoknak, akik engedély nélkül építenek garázst, fészert vagy más melléképületet a saját udvarukon.

… a DNA bekopogott egy volt DNA-shoz, és nem egy pofa sörre… és Ilie Bolojan betolta a kormányhoz tartozó állami intézetek vezéreit gyűlésbe, mert minden ötödik alkalmazottat ki kell rúgni.

További hírek: jócskán túlárazott iskolabuszokért nyalta fel a közpénzt egy PNL-hez közeli üzletember, a Romsilva pofátlan exigazgatója pedig végre a DNA látóterébe került.

Közben egyáltalán nem biztos, hogy szeptember 8-án elkezdődik az iskola. A PSD pedig nem lép ki a kormányból, meg lehet nyugodni.

… Gigi Becalinak is nagyon fáj, amikor az állami bürokrácia elkezd vele (VELE!) baszakodni… és egy román műemlékvédő egyesület kiakadt, hogy a Székelyföldön semmibe veszik a román emlékműveket.