// 2026. április 9., csütörtök // Erhard

Egészen bizarr dolgok történtek a parlamentben autonómia-ügyben

// HIRDETÉS

Tizenhat, igen 16 éve elfektetett tervezeteket szedtek elő a szenátusban. De mit akartak velük?

A szenátus keddi plenáris ülésének napirendjén megjelent két 2004-es autonómiatervezet. Az, hogy a tizenhat éve valamelyik szenátusi fiókban porosodó törvénytervezetek miért éppen most, 2020 májusában napirendre, minden bizonnyal összefüggésben van azzal a magyarellenes hangulatú kampányakcióval, amit Klaus Ionopotchivanoc Iohannis államfő indított néhány napja egy különösen faragatlan televíziós nyilatkozatban, majd folytatott ugyanabban a hangnemben. Ebben segített most az elnök pártja, a PNL, amikor javasolta a szenátus plenáris ülésének napirendjére az autonómiatervezeteket.

Két olyan törvénytervezetről van szó, amit Bakk Miklós politológus és Toró T. Tibor hajdani RMDSZ-képviselő (az EMNP jelenlegi ügyvezető elnöke) dolgozott ki. Az egyik törvényhozási javaslat a személyi elvű autonómia kerettörvényének tervezete, a másik pedig a romániai magyarság személyi elvű autonómiájának statútuma. Mindkét tervezetet az akkor az RMDSZ belső ellenzékéhez tartozó honatyák nyújtották be (Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt, Pécsi Ferenc, Kovács Zoltán, Sógor Csaba) 2004 júniusában a képviselőházban. Ugyanazon év szeptemberében a képviselőház elutasította mindkét tervezetet, átkerültek a szenátusba, ahol most, tizenhat év után kerültek elő.

Az RMDSZ rövid állásfoglalásban reagált, azt írják:

„Arra hívtuk fel a figyelmet ma a parlamenti vita alatt, hogy az uszítást félretéve, higgadt, racionális társadalmi vitára van szükség ebben a kérdésben.”

és még azt is, hogy:

„Ma nem az autonómiatervezet vitája volt napirenden, ma az autonómia elutasítása volt a liberális párt célja.”

A következőkben minden bizonnyal kiderül (vagy nem), hogy ez a fura mozzanat általában az autonómia témája ellen indított államfői háború egyik módszeres lépése volt, amellyel minden, a törvényhozásban megfordult, majd elfelejtett, szándékosan elfektetett ilyen kezdeményezést igyekeznek végérvényesen megsemmisíteni, vagy pedig egy enervált főnöki telefon nyomán egy nem túl értelmes PNL-funkci lefuttatott egy keresést egy adatbázisban és az „autonómia” szóra kiadott két eredményt automatikusan tolták is tovább a szenátusi napirendre. Vagy mindkettő.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro