// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Durvul a helyzet: a napi esetszám az 1300-at is meghaladta, több mint kétezren kórházi kezelésre szorulnak

// HIRDETÉS

Egy Arad megyei településen olyan magas a fertőzési ráta, hogy máris éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el.

Nehéz szeptember elé nézünk járványügyileg, ahogy azt a szakemberek is megjósolták. Beoltottság szempontjából továbbra is az európai rangsor végén kullogunk és ennek az eredménye sajnos a friss járványjelentésekben is megmutatkozik.

A kommunikációs csoport keddi közleménye szerint az elmúlt 24 órában 1313 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak több mint 48 ezer teszt alapján – ennél nagyobb napi esetszámot utoljára május elején jelentettek.

A vírussal összefüggésbe hozott halálesetek száma is nőtt: a keddi közlemény 31 elhalálozásról beszél, így a járvány kezdete óta 34 570-en adták fel a küzdelmet fertőzöttként. A kórházi kezelésre szorulók száma 2303-ra nőtt az új adatok összesítése után, közülük 291 páciens állapota súlyos. Továbbá 7378-an otthon lábadoznak, 2253-an pedig intézményes karanténban.

A megyei fertőzöttségi ráták is növekednek, Ilfovban például már elérte az 1 ezreléket, de Bukarest is átlépheti hamarosan ezt a küszöböt.

Bár az országos szinten a lakosságarányos fertőzési ráta még „csak” 0,46 ezreléken áll, és a legnagyobb megyei mutató is 1 ezrelék, van olyan Arad megyei település, ahol ez a szám már meghaladja a 10 ezreléket. Ez azt jelenti, hogy ezer lakosból tízen fertőződtek meg koronavírussal az elmúlt két hét során.

Az Arad megyei katasztrófavédelmi bizottság Ignafalván elrendelte az előző járványhullámok alkalmával már megszokott korlátozásokat: 20 óra után tilos a lakosoknak megalapozott indok nélkül elhagyni otthonukat, az üzletek pedig 18 órakor zárnak. A korlátozások szeptember elsejétől lépnek életbe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn
Főtér

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét
Krónika

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét

Ma már a kiváltságok „szülőatyja”, Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter is elismeri: hiba volt előjogokat adni bizonyos „szakmai köröknek”. Összeállításunkban a speciális nyugdíjak kronológiáját foglaljuk össze.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
Székelyhon

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

// még több főtér.ro