Az áldozat az Urban Place 26 éves pultosa, az elkövető pedig Várad egyik ismert „arca”, Viking, alias Szabó Károly.
Sokkoló gyilkosság történt múlt hét kedden egy nagyváradi szórakozóhelyhez köthetően a Körös (Tudor Vladimirescu) utcában. A drogterjesztéssel gyanúsított Szabó Károly – akit barátai csak Vikingnek hívnak – szúrta le az Urban Place pultosát, Marius Popát. Szabó Károly azért szúrhatta le a dílerként neki dolgozó 26 éves áldozatot, mert lenyúlt tőle 7000 lejt.
Szabó és Popa kedd este a nemrég nyílt Urban Place nevű szórakozóhelyen keveredtek heves szóváltásba, amit az utcán folytattak. Ekkor látták utoljára az áldozatot, aki a bárnál hagyta telefonját és kabátját is. Rá egy napra jelentették eltűnését a rendőrségen.
Maria Cotrău, a Bihar megyei ügyészég szóvivője az Ebihoreanul.ro-nak elmondta: kihallgatták az eltűnt hozzátartozóit, barátait, kollégáit is, így jutottak el Szabó Károlyhoz. A szervezett bűnözés drogellenes rendőrei jól ismerték mind Szabót, mind Popát: korábban Magyarországról behozott LSD és amfetamin terjesztésért indítottak ellenük eljárást.
Viking bevallotta, hogy megölte barátját, de önvédelemként próbálta beállítani tettét. Az ügyészek a holttestet Viking otthonában, egy szőnyegbe, illetve egy sátorlapba tekerve találták meg. A helyszínelők és a törvényszéki orvosok megállapították, hogy Popát menekülés közben – több tucatszor – szúrta le a gyilkos. A Vikinget 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, s bár fellebbezett, hétfőn az ügyészek úgy döntöttek, hogy rácsok mögött marad.
Fotó: Az elkövető, Szabó Károly. (Forrás: facebook.com)
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.

További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.