// 2026. február 24., kedd // Mátyás

Dragnea Pontát látná szívesen a képviselőház élén

// HIRDETÉS

Ennyit a korrupcióellenes küzdelemről.

A választási csalás miatt jogerősen elítélt pártelnök mellé korrupciós vádakkal bíróság elé állított képviselőházi elnöke lehet a Szociáldemokrata Pártnak (PSD): Liviu Dragnea, a párt első embere közölte, hogy Victor Ponta volt miniszterelnököt látná szívesen az alsóház élén a Dragnea lemondását követelő, és ezért a pártból kizárt Valeriu Zgonea helyett.

Mint ismeretes, a legfelsőbb bíróság a Traian Băsescu akkori államfő leváltásáról szóló 2012-es népszavazáson az elnökkel szemben álló erők kampányfőnökeként elkövetett választási csalások miatt két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Dragneát. Miután Zgonea Facebook-oldalán jelezte, hogy szerinte az elnöknek ennek nyomán távoznia kell a párt éléről, a PSD végrehajtó testülete kizárta őt a pártból.

Dragnea hétfőn este a România TV hírcsatornának nyilatkozva elmondta: Pontát tartja a legalkalmasabb jelöltnek a képviselőház elnöki tisztségére, mind lelki, mind gyakorlati okokból, ezért hamarosan tárgyalni készül vele.

Mint ismeretes, Victor Ponta tavalyig a PSD elnöke volt, és a miniszterelnöki tisztséget is betöltötte. Miután az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) korrupcióval gyanúsította meg, a pártelnöki tisztségről lemondott, de a miniszterelnöki posztot megtartotta. Arról novemberben kényszerült lemondani a bukaresti Clectiv-klubban bekövetkezett, 64 ember életét követelő tűzvész nyomán, amely után tömegek vonultak az utcára, mivel a politikai osztály korruptságát tették felelőssé a tragédiáért.

A DNA  többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség vádjával állította bíróság elé Pontát az úgynevezett Turceni–Rovinari-perben, amelyet többek között ellene és Dan Șova szociáldemokrata szenátor ellen indított szeptemberben a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A perirat arról a két (Turceni-ben és Rovinari-ban működő) olténiai hőerőműről kapta a nevét, amely 2007-ben közel egymillió eurós megbízást adott – a vád szerint törvénytelenül – Dan Șova ügyvédi irodájának, aki állítólag Pontának is juttatott a pénzből.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot
Főtér

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro