// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza

Dominic Fritz azt mondja, azért vörös Temes megye, mert ott úgy tesztelnek, ahogy máshol is kellene

// HIRDETÉS

Temesvár polgármestere szerint az ország legnagyobb részén nem végeznek elég tesztet, ez pedig önámítás.

Dominic Fritz szerint ön egy álomvilágban él.

Azt már megszoktuk, hogy az új temesvári polgármester megmondja, ha valami nem tetszik neki. Most például egy sajtótájékoztatón ismét felhívta a figyelmet arra a jelenségre, amivel korábban mi is foglalkoztunk.

Szerinte ugyanis azért Temes megye az ország egyetlen vörös megyéje, mert csak ott tesztelnek rendesen, míg máshol nagyban megy az önámítás a kevés teszttel, és így értelemszerűen kevesebb esettel, mint ami a realitást akárcsak távolról is le tudná festeni.

A legnagyobb baj azonban az, hogy növekszik a járvány miatt elhunytak száma, és az orvosok is arról panaszkodnak a polgármesternek, hogy az intenzív osztályok megint majdnem megteltek.

Az elöljáró így átfogó tesztelési szabályozást sürget az egész országra, mert az még sincs rendben, hogy Temes megyében 100 ezer lakosra kivetítve hetente 15 ezer tesztet végeznek, míg az országos átlag 700 teszt hetente.

Sokat mondó az is, hogy az országos szinten eddig elvégzett koronatesztek 10 százalékát Temes megyében jegyzik.

Fritz szerint ilyen tekintetben az is könnyedén elképzelhető, hogy egy „zöld” megye a valóságban sokkal rosszabb helyzetben van, mint egy „vörös” megye.

Ugyanakkor átláthatóságot és kiszámíthatóságot vár el a vakcinák szétosztása terén is. Mert az sincs rendben, hogy Temesvár, ahol több a fertőzött, kevesebb vakcinát kap, mint a statisztikailag jobb helyzetben lévő helyek.

Hogy ennek a szép helyzetfelismerésnek mekkora hatása lesz a hazai kétes ügymenetekre, az kérdéses. Az viszont tény, hogy a friss adatok szerint Temes megyében a fertőzési ráta 3,51, Temesváron pedig 4,31.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro