Péntektől csökkentett áron juthatunk hozzá azokhoz az élelmiszerekhez, amelyeknek a szavatossági ideje hamarosan lejár. Januárban közel tizenegyezer fővel csökkent a romániai népességszám.
Amint az várható volt, kicsapta a biztosítékot Moszkvában az Európai Parlament tegnapi állásfoglalása arról, hogy Oroszország szolgáltassa vissza Romániának az első világháború idején a gondjaikra bízott román aranytartalékot. Románia kitűnően játszotta meg a lapjait az első világégés idején, majd minden húzása bevált, de a nemzeti vagyon Moszkvába való kiutaztatása baklövésnek bizonyult. Ugyan sikerült biztos helyre szállítani a közel 92 tonna aranyat, viszont arra nem gondoltak, hogy jó száz évvel később is még mindig őrizni fogják számukra.
Orosz részről Marija Zaharova külügyi szóvivő és Dmitrij Medvegyev, Oroszország Biztonsági Tanácsának alelnöke reagáltak, a megszokott stílusukban. Előbbi kimérten, utóbbi vehemensen.
A szóvivő szerint Románia Oroszország kárára kívánja megoldani a gazdasági problémáit. Zaharova azt írta a Telegramon, hogy Bukarest „százéves fantomadósságait" hárítaná Oroszországra, így enyhítve az ország katasztrofális gazdasági helyzetén. Majd bedobott egy számot is a köztudatba, azt állítva, hogy „szakértői számítások szerint” a román adósság Oroszország és a Szovjetunió felé 20-25-ször meghaladja annak a kincsnek az értékét, amelyet a Román Nemzeti Bank bízott Oroszországra 1916-ban és 1917-ben.
A Maria Zaharovát idéző Komszomolszkaja Pravda szerint 1949-ben Moszkva
Az orosz kiadvány azt is felidézi, hogy 2022-ben Románia 4 milliárd eurót kért kártérítésként Oroszországtól.
Dmitrij Medvegyev „szemtelenséget” emlegetett a bukaresti követelések kapcsán, és hangsúlyozta, hogy semmi következménye nem lesz az EP állásfoglalásának, Románia egy vasat nem kap Oroszországtól. A politikus ez alkalommal is gondoskodott arról, hogy szavait napokig emlegesse a sajtó. A Vkontakte orosz alapítású közösségi oldalon közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy „az európai vezetők idióták", majd kijelentette:
Medvegyev szerint az EU
Európai viszonylatban személyenként 178 kg, Romániában pedig 130 kg élelmiszerhulladék keletkezik évente. Az élelmiszerfelesleg több mint fele a háztartásokban halmozódik fel, 37 százalékát az élelmiszeripar, öt százalékát pedig a közétkeztetésben keletkezett hulladék teszi ki.
Az élelmiszerpazarlás csökkenését várják attól a jogszabálytól, amelyet pénteken hirdetett ki Klaus Iohannis államelnök. Az intézkedéscsomagot az RMDSZ, a PSD, a PNL és az USR jogalkotói dolgozták ki, és lehetővé teszi, hogy a fogyasztók csökkentett áron jussanak hozzá azokhoz az élelmiszerekhez, amelyek szavatossági ideje rövidesen lejár. A jogszabály a civil szervezetek számára is egyszerűsíti a nem romlandó élelmiszerek átvételét.
A 2016/217-es törvényt módosító és kiegészítő jogszabály lehetőséget teremt arra, hogy az élelmiszerláncban tevékenykedő gazdasági szereplők az élelmiszerfelesleget a rászorulóknak adományozzák, vagy közvetítő egységen keresztül eljuttassák olyan megfelelő helyre, ahol azt elfogyasztják. Az emberi fogyasztása már nem alkalmas élelmiszereket pedig olyan helyekre kell eljuttatni, ahol állati takarmányként, komposztként vagy biogázként felhasználják.
A törvény értelmében az élelmiszerboltok, éttermek, kantinok és az állami intézmények is kötelesek lesznek legalább két lépésben gondoskodni arról, hogy az élelmiszer ne hulladéklerakóba kerüljön. Ezek között szerepel az élelmiszerek árának csökkentése szavatossági idejük lejárta előtt, illetve az élelmiszerek eladományozása, állati takarmányként való felhasználása, komposztálása vagy biogázként való felhasználása. Az adományként átvett élelmiszereket tilos bármilyen formában áruba bocsátani.
A vendéglátó egységeknek lehetővé kell tenniük, hogy a helyben el nem fogyasztott ételt megfelelően becsomagolva, pluszköltségek nélkül is magukkal vihessék a vendégek az étteremből, és a menüben is jól láthatóan fel kell tüntetniük ezt a lehetőséget. A törvény megszegése tízezer és húszezer lej közötti bírságot vonhat maga után. Reméljük, a jogszabály beváltja a hozzá fűzött reményeket, addig mi magunk is rengeteget tehetünk az otthoni élelmiszerpazarlás ellen.
Januárban 10.984 fővel csökkent a romániai népességszám, a halálozások száma 1,8-szorosa volt az élveszületésekének - derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból. Ezek szerint 2024 januárjában 13.743 gyermek született Romániában, 2312-vel (20,2 százalékkal) több, mint 2023 decemberében. A halálozások száma 24.727 volt (12.890 férfi és 11.837 nő halt meg), 2810-zel nagyobb, mint az előző hónapban. Az egyéves kor betöltése előtt bekövetkezett halálozások száma 89 volt idén januárban, nyolccal nagyobb, mint tavaly decemberben.
Idén januárban tavaly januárhoz képest 1 százalékkal csökkent az élveszületések száma, a halálozásoké pedig 491-gyel (2 százalék) nőtt. Az egyéves kor betöltése előtt bekövetkezett halálozások száma is néggyel nagyobb volt, mint egy évvel korábban. Idén januárban 10.984-gyel, tavaly januárban 10.355-tel csökkent a népességszám.
Városon 12.261 elhalálozást jegyeztek januárban, vidéken pedig 12.466-ot, ami mindkét esetben 2 százalékos növekedést jelent 2023 első hónapjához mérten.
Az INS szerint januárban 3657 pár kötött házasságot, 1013-mal kevesebb, mint decemberben. A jogerős bírósági döntéssel és a közjegyzőknél kimondott válások száma összesen 589 volt, 1134-gyel kisebb, mint előző hónapban. Tavaly januárhoz képest 1247-tel csökkent a házasságkötések, valamint 68-cal a válások száma 2024 januárjában.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Negyedik éve, hogy egy háromszéki építőipari kisvállalkozás az ünnepek közeledtével egy segítségre szoruló családnak elvégez 3000 lej értékű szakmunkát. Most egy zágoni, egyedülálló háromgyermekes édesanyának nyújtottak segítő kezet.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.
További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.
Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.
Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.
Kificamította egy tanítónő vállát, megharapta az iskolapszichológust és orrba fejelte az igazgatóhelyettest egy kolozsvári harmadikos diák. Külön titkosszolgálati egység vadászik hamarosan a nagykorrupcióra.

Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.
Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.
Jóval kevesebbet járunk étterembe a drágulások miatt. A kölni repülőtéren két román férfi szaladt a Wizz Air bukaresti járata után, miután kitörték a vészkijárat ajtaját.