Angela Merkel kancellárral az élen mindenki elítélte „az arab vagy észak-afrikai térségből származó” hordák rémtetteit.
Angela Merkel német kancellárral az élen több vezető német politikus is elítélte kedden a nők ellen elkövetett, szilveszter éjszakai kölni és hamburgi támadásokat. A kancellár szerint a jogállamnak kemény választ kell adnia erre.
A rendőrség szerint szilveszter éjszaka a kölni főpályaudvar előterében mintegy ezer férfi gyűlt össze, akik - szemtanúk egybehangzó nyilatkozata szerint – „kinézetük alapján az arab vagy az észak-afrikai térségből származtak". A tömegből csoportok képződtek, amelynek tagjai körbeállták az újévet ünneplő nőket, majd inzultálták és meglopták őket. Egyes beszámolók szerint voltak, akiket 30 férfiból álló csoport vett körül. A szilveszter utáni napokban is történtek hasonló esetek. Albers hétfőn nagy számú szexuális bűncselekmény és egy nemi erőszak elkövetéséről számolt be. Legfrissebb adatok szerint kilencven ilyen, molesztálással és lopással kapcsolatos feljelentés érkezett a rendőrséghez.
Angela Merkel kedden telefonon beszélt Henriette Rekerrel, Köln főpolgármesterével. A beszélgetés során felháborodásának adott hangot a visszataszító szexuális támadások miatt, amelyek - mint fogalmazott - a jogállam kemény válaszát követelik.
A kancellár szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a bűnösök kilétét a lehető leggyorsabban és a lehető legteljesebben feltárják, illetve tekintet nélkül származásukra vagy egyéb hátterükre megbüntessék őket.
Thomas de Maiziere német belügyminiszter is riasztónak nevezte a történteket, és kijelentette, hogy azokat nem lehet eltűrni.
Mint mondta, a nők elleni szexuális támadások aljas cselekedetek és nem elfogadhatóak, az elkövetőket pedig fel kell kutatni.
„Egy jogállamban nem lehet hagyni, hogy azok az emberek, akik a mi városainkban békésen ünnepelnek, ilyen támadásoknak legyenek kitéve" - hangsúlyozta a tárcavezető. Mint mondta,
ugyanakkor ez nem vezethet ahhoz, hogy a Németországban az üldöztetés elől védelmet kereső menekülteket általánosságban gyanúsítsák.
„Ezeket a gyáva és megvetendő támadásokat nem fogjuk eltűrni. A tetteseket meg kell büntetni" - mondta Heiko Maas német igazságügyi miniszter.
Manuela Schwesig nő- és ifjúságügyi miniszter ugyancsak visszataszítónak és megvetendőnek nevezte a támadásokat, majd úgy folytatta: „A nők nem szabad prédák. A nők elleni támadásokat nem tűrjük el".
Hannelore Kraft, Észak-Rajna-Vesztfália szociáldemokrata miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy keményen fel kell lépni a tettesek ellen.
Észak-Rajna-Vesztfália szövetségi tartomány belügyminisztere is élesen reagált a történtekre. „Nem tűrjük el, hogy észak-afrikai férfiak csoportokba szerveződve arcátlan szexuális támadásokkal alázzanak meg védtelen nőket" - idézte Ralf Jägert keddi számában a kölni Express és a Kölner Stadt-Anzeiger című lap.
Andreas Scheuer, a CDU bajorországi testvérpártjának, a CSU-nak a főtitkára ugyanakkor követelte a nőket molesztáló migránsok azonnali kiutasítását Németországból.
- mondta a politikus a Rheinische Post című lapnak.
Reker a Kölner Stadt-Anzeigernek nyilatkozva „rettenetesnek" nevezte a városban történteket. Nem lehet, hogy a Kölnbe látogatóknak attól kelljen tartaniuk, hogy megtámadják őket. A német hatóságoknak ugyanakkor nincsenek értesüléseik arról, hogy migránsok voltak a támadók - hangsúlyozta a kölni főpolgármester, és hozzáfűzte, hogy az ilyen jellegű találgatásokat „teljesen megengedhetetlennek" tartja.
A nap folyamán válságtanácskozást tartottak, amit Köln főpolgármester asszonya hívott össze. A rendkívüli találkozón Henriette Reker mellett többek között a kölni és a szövetségi rendőrség illetékesei, valamint Guido Kahlen városigazgató vett részt. A támadásokra válaszul a városban megerősítették a tömegrendezvényekkel kapcsolatos biztonsági intézkedéseket. Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitány a közelgő karnevál kapcsán megjegyezte: fokozzák a rendőrség jelenlétét, ami egyenruhás egységek mellett civilruhás erőket is jelent, illetve mobil videomegfigyelő berendezéseket is felállítanak.
A rendőrség által említett ezer fős csoportosuláshoz köthető, nők elleni támadások szilveszter éjszaka, és az azt követő napokban öltöttek súlyos méreteket. A hatóságok szerint minden rendelkezésre álló egység a helyszínen tartózkodott a szilveszteri bűncselekmények idején, ám csak azután értesültek a tömeges támadásokról, hogy január 1-jén hajnali 1 és fél 2 között befutottak hozzájuk az első feljelentések.
A kölni rendőrfőkapitány szerint egyelőre nincsenek információik az elkövetőkről és azok számáról sem, azt azonban hozzátette, hogy - mint fogalmazott - „nincs szó ezer elkövetőről". Albers úgy fogalmazott: volt egy csoportosulás, és abból néhányan bűncselekményeket követtek el.
Hamburgban is nyomoz a rendőrség az észak-németországi város vigalmi negyedében ugyancsak szilveszter éjszaka történt hasonló incidensek miatt, amelyek során többek között verbálisan inzultáltak, fogdostak nőket, valamint elvették mobiltelefonjukat, okmányaikat és pénzüket csoportokba verődött, feltehetőleg észak-afrikai támadók. Holger Vehren rendőrségi szóvivő szerint az elkövetők 20 és 40 év közöttiek lehettek
Németországban ráadásul
A ZDF elnézést kért ugyan, de most megvetés tárgya a Facebookon és a Twitteren - számolt be róla a Die Welt.
Már az is nagy felháborodást váltott ki, hogy a rendőrség napokig hallgatott a történtekről. Újév napján csak egy szűkszavú közleményt adtak ki, miszerint nem történt komolyabb atrocitás szilveszter éjszaka, miközben a kölnihez hasonló tömeges támadás volt Hamburgban, és a baden-württembergi rendőrszakszervezet szerint Stuttgartban is előfordult néhány hasonló incidens.
A rendőrség csak hétfőn kora este állt a nyilvánosság elé, miután egyre nagyobbá vált a felháborodás az interneten és a német közvéleményben.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.
További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!
Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.