// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
hazugság

Csúnyán egymásnak feszült az orosz és a magyar külügy

Most már nemcsak 1956 megítélésében nincs nézetazonosság, hanem abban sem, hogy mi hangzott el pontosan a magyar külügyminiszter és az orosz nagykövet találkozóján.

Lehet csűrni-csavarni, lehet nagyhatalmi értelmezéseket használni, ettől még a tény tény marad: Oroszország budapesti nagykövetét bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM), hogy elmondják,

senkitől sem fogadjuk el, hogy megalázza az '56-os hősök emlékét

– közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

A KKM mindezt arra reagálva írta, hogy Irina Zvonova, a magyarországi orosz nagykövetség szóvivője a RIA Novosztyi hírügynökségnek szerdán úgy nyilatkozott: Vlagyimir Szergejev budapesti orosz nagykövet a KKM-ben folytatott megbeszélésen megerősítette, hogy

Oroszországnak az 1956-os eseményekkel kapcsolatos megítélése változatlan,

a magyar fél pedig jegyzéket nem nyújtott át és tiltakozást sem jelentett be.

A szóvivő szerint a nagykövetet késő este hívták be a KKM-be, miután az orosz állami televízióban a forradalom 60. évfordulójával kapcsolatban kifogásolható kijelentések hangzottak el 1956-ról. „A magyar fél felhívta a figyelmet arra, hogy a nagykövetet nem berendelték a külügyminisztériumba, hanem beszélgetésre hívták meg” – mondta a szóvivő. Hozzátette:

„nem volt sem jegyzék, sem tiltakozás”,

egyszerű beszélgetés volt, a nagykövet kifejtette a hivatalos álláspontot, és felhívta a figyelmet arra, hogy „Oroszországban a tömegtájékoztatási eszközök szabadon sugároznak, az ezen a témán dolgozó újságírók és tudósok önálló véleménnyel, önálló állásponttal rendelkeznek”.

Mint megírtuk, az orosz állami televízió több műsorában is az '56-os forradalomra nézve súlyosan dehonesztáló kijelentések hangzottak el. Az orosz köztelevízió heti politikai magazinműsora szerint – amely megszólaltatta Havas Szófia szocialista politikust is – 1956-ban Magyarországon „pogrom volt”, a felkelést „a CIA szervezte”, és a grúziai, valamint ukrajnai eseményekre utalva azt fejtegették, hogy ez volt az első a Nyugat által támogatott „színes forradalmak” sorában, a forradalmárok „ezrével engedték ki a nácikat a börtönökből”, akik aztán „házról házra járva vadászták a kommunistákat és a zsidókat”. A KKM ezután kérette be Oroszország budapesti nagykövetét.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro