A nemzetközi intézmények iránti bizalom nőtt, míg a hazaiak iránti csökkent.
A nemzetközi intézmények közül a románok leginkább a NATO-ban bíznak: az ukrajnai válság okozta aggodalmak közepette tovább emelkedett Romániában az Észak-atlanti Szövetség bizalmi indexe, amely meghaladta a 62 százalékot – közölte hétfőn az Adevărul című lap egy általa rendelt közvélemény-kutatás eredményeit ismertetve.
Az INSCOP közvélemény-kutató intézet legutóbbi, idén áprilisban végzett felmérésének eredményeihez képest
A jelenséget kommentáló szociológusok ezt is annak tulajdonítják, hogy a románok nemzetközi szövetségeseiktől remélnek támaszt a térségben megnövekedett feszültség közepette. Az ENSZ-re, EU-ra, Európai Parlamentre és Világbankra is érvényes általános tendenciát csak az Európai Bizottságba vetett bizalom nem követte, amely 50 százalékon stagnál.
Az állami végrehajtó intézmények sorában továbbra is a hadseregnek van a legmagasabb bizalmi indexe Romániában, amely a tavalyi 67 százalékos szintről 75 százalékra emelkedett. A katonaságot a bizalmi rangsorban a csendőrség követi 65 százalékkal, harmadik a korrupcióellenes ügyészség (DNA) 61 százalékkal,
A politikai intézmények közül a legtöbben az elnöki hivatalban bíznak, de a februári csúcshoz képest bizalmi indexe csaknem 3 százalékkal romlott, és 49 százalék alá esett vissza. Az Adevărul szerint egyértelmű, hogy ez az államfő megítélésének romlását jelzi, hiszen Traian Băsescu elnöksége utolsó napjaiban a hivatalába vetett bizalom nem érte el a 18 százalékot, míg Klaus Johannis államfővé választása után az elnöki hivatal bizalmi indexe 51 százalék fölé ugrott. A bukaresti kormányban a megkérdezettek 25 százaléka bízik, míg a román parlament bizalmi indexe 11, a politikai pártoké pedig alig 7 százalékos.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Hosszú éveken keresztül kastélyrom előtt haladtak el a Héderfáján átutazók, sokan nem is gondolták, hogy egyszer még eredeti pompájában tündökölhet a Barabássy-kúria. Az udvarházat 2008-ban kezdte felújítani a család, most pedig bárki megcsodálhatja.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód megyei rendőrség.
Sajátos tiltakozási módot talált egy suceavai férfi a helyi adók drasztikus megemelése ellen: csak aprópénzzel fizette be tartozását az önkormányzatnak.
A kormány vasárnap egy sor pontosítást közölt az ingatlanokra (épületek, telkek) és járművekre megszabott adók és illetékek emeléséről szóló döntéssel kapcsolatban.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.

Továbbá: megmagyarázta a román digitalizációs hatóság, hogy miért nem lehetett fizetni a Ghișeul.ro platformon. Ezer kilométernél is hosszabb új túraösvényt alakítanak ki a Duna mentén Via Danubiana néven.

Csoda Konstancán – elmúlik a lumbágójuk az orvosoknak a magánklinika küszöbén. Egy 18 éves romániai halálos áldozata is van a svájci tűzvésznek.