// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

Csángó bálon járt a budapesti amerikai nagykövet

// HIRDETÉS

Áder János pedig elmondta, mit jelent magyarnak lenni.

A XIX. Csángó bált szombaton este tartották Budapesten, ahol a csángó kultúra jeles képviselői mellett magyar állami notabilitások is megjelentek (Magyarország elnöke mellett mellett Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke), és jelen voltak a Magyarország határain kívül élő magyarok képviselői is. A rendezvény legnagyobb érdeklődést kiváltó vendége azonban kétségkívül Colleen Bell volt, az Amerikai Egyesült Államok frissen kinevezett budapesti nagykövete.

A bált a  Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Szövetség rendezte a Petőfi Csarnokban.

A megnyitó beszédet Áder János magyar köztársasági elnök tartotta, aki úgy fogalmazott, hogy magyarságunkat az anyatejjel szívjuk magunkba. És hogy mit jelent magyarnak lenni, az elnök szerint? Hát ezt: „Magyarnak lenni annyi, mint magyarul gondolkodni, magyarul imádkozni, magyarul vallani szerelmet, magyarul becézni gyermekeinket.” Mondandójának lényege, hogy globalizáció ide vagy oda, a nemzeti összetartozás, a nemzeti kultúra sosem lehet idejétmúlt, ezért fontos például a csángó népi hagyományok őrzése és továbbadása.

Az idén a Csángó bál színpadi műsorán fiatal pusztinai-gyimesfelsőloki pár babalátóba invitálta a nézőket, ahol a szereplők saját maguk megélt élménye alapján tárták a közönség elé a csángó radina hagyományát. A babalátóba érkezők a gyermekágyas anyát segítendő élelmet, terményt vittek ajándékba, a boldog apa pedig pálinkával, kaláccsal kínálta a vendégeket. A pálinkából, a képek tanúsága szerint, az amerikai nagykövet asszony is jókedvvel fogyasztott. 

A bálon Gyimes-völgyi, pusztinai, forrófalvi, magyarfalusi idős hagyományőrzők, fiatalok és gyerekek mellett közreműködött Antal Tibor, Hodorog András, Legedi László István, Roman Stefan, Benke Róbert, Benke Viktor, Kovács Krisztián, Nyisztor Ilona és a Zerkula Zenekar. Fellépett Petrás Mária, Herczku Ágnes, Tintér Gabriella, Kacsó Hanga Borbála, valamint a magyarországi csángó muzsikát játszó zenekarok közül a Dresch Quartet, a Fanfara Complexa, a Tázló Együttes, a Mentés Másként Trió, a Somos Együttes, a Szigony Együttes és a Zurgó Együttes.

A színpadi műsort több helyszínen zajló táncház, koncertek, énektanítás és más programok követték. A megrendezett kiállításon Petrás Mária keramikus alkotásait tekinthették meg, valamint bemutatták Oláh-Gál Elvira A moldvai magyarokról című könyvét. A fotókiállításon Takács Judit fotóművész, a csángó magyarok mindennapjait bemutató képeit láthatták a vendégek. 

A Csángó bál szervezői évről-évre a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra kívánják felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeznek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, illetve felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.

Fotó: MTI

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro