Hiába szavazták meg májusban a magáncsődről szóló törvényt, a gyakorlatba ültetéshez idő kell.
Egy évvel elhalasztották a magáncsődről szóló törvény alkalmazását, miután az ehhez szükséges előkészületek megkéstek – jelentette be szerdán a kormány szóvivője. Dan Suciu közölte, hogy a Dacian Cioloș miniszterelnök által vezetett szakértői kormány egyetért ugyan a törvénnyel, de kénytelen elhalasztani az alkalmazását, miután több illetékes intézmény sem készült fel rá. A jogszabályt májusban fogadta el a parlament, és júniusban jelent meg a hivatalos közlönyben. A mostani döntés szerint 2016 decemberétől fogják alkalmazni.
Az eredeti tervek szerint a törvény már januártól lehetővé tette volna a jóhiszemű eladósodott magánszemélyeknek, hogy csődbiztos felügyelete alatt átütemezzék adósságaikat, és
Suciu a késések között említette, hogy a fogyasztóvédelmi hivatalnak 180 személyt kell még alkalmaznia, a törvény által előírt úgynevezett csődbizottságoknak is 140 fős alkalmazotti létszámmal kell működniük, emellett a legfelső bírói tanácsnak 600 bírót kell felkészítenie, és 750 törvényszéki jegyzőt kell felvennie. Suciu szerint ezekkel a logisztikai előkészületekkel mind megkéstek, ezért lehetetlen lett volna alkalmazni már januártól a törvényt.
Egy magánszemély akkor kérheti a törvény alapján létrehozandó területi csődhatóságtól fizetésképtelenné nyilvánítását, ha több hitelezőnek tartozik és a törlesztő részleteket esedékességüket követő 90 napon belül sem képes fizetni. Az adósok számára
Nem ez az egyedüli törvény Romániában, amit a parlament az eladósodott hitelesek megsegítéséért fogadott el. November végén a bukaresti törvényhozói testület megszavazta azt a jogszabályt is, amely lehetővé tette volna a jelzáloghiteleseknek, hogy adósságuk teljes visszafizetése helyett átadják a bankoknak a hitelbiztosítékban megjelölt ingatlant. A fizetés helyetti teljesítés törvényét azonban Klaus Johannis elnök pénteken visszaküldte a parlamentnek, az alkalmazási feltételek pontosítását kérve. Így az eladósodott magánszemélyek egyelőre nem élhetnek a megsegítésükért elfogadott jogszabályok által felkínált lehetőségekkel.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.