Az elektori rendszer miatt Amerikában nem országosan a szavazatok többségét, hanem külön-külön az államokat kell „megszerezni”. Ebben pedig Trump volt a sikeresebb.
Hillary Clinton, a demokraták volt elnökjelöltje az eddigi adatok szerint majdnem kétmillió közvetlen szavazattal többet kapott a november 8-i amerikai választáson, mint a megválasztott elnök, Donald Trump - számol be az MTI.
Trump az elektorokra épülő választási rendszernek köszönheti győzelmét – amelyet egyébként korábban bírált.
Clinton veresége nagyrészt annak tudható be, hogy három szövetségi államban – a sok elektort adó Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban – alulmaradt. Pennsylvaniában és Wisconsinban változatlanul Donald Trumpé a közvetlen (tehát nem az elektorok, hanem a választópolgárok által leadott) szavazatok többsége.
Az adatok mindazonáltal változnak: a választók által leadott szavazatok összesítése során, az elmúlt napokban előfordult már, hogy Clinton előnye országosan meghaladta a kétmillió voksot, de szerdára, újabb összesítések után ismét kétszázezerrel a kétmillió alá csökkent a fölénye.
Mivel Clinton nagyon nagy arányban veszített az elektori szavazatokból – neki 232 elektort sikerült megnyernie, míg a Trumpot támogató elektorok száma 290 –, a reá adott közvetlen voksok számának szaporodása nem változtat az elnökválasztás eredményén.
Clinton néhány híve és szövetségese azonban nem képes belenyugodni a vereségbe, és azt hangoztatja, hogy Hillary Clintonnak a voksok újraszámlálását kellene kérnie, éppen Pennsylvaniában és Wisconsinban. Felvetik még azt is, hogy Trump győzelme sok szavazókörzetben esetleg azért volt lehetséges, mert külföldiek meghackelték a választási rendszer számítógépeit.
Szintén az újraszámlálás mellett van Jill Stein, a Zöldek volt elnökjelöltje is. Sajtójelentések pedig korábban arról számoltak be, hogy a Hillary Clinton kampányát jelentős összegekkel támogató milliárdos, Soros György hajlandó anyagilag támogatni a tüntetők mellett az újraszámlálást követelőket is.
Választási szakemberek és a Központi Választási Bizottság ugyanakkor már korábban közölte: sehol semmiféle visszaélés, csalás vagy idegen hackertámadás nem történt.
Az, hogy olyan jelölt nyerje az amerikai elnökválasztást, aki országosan kevesebb szavazatot kapott ellenfelénél, nagyon ritka, de nem példátlan: legutóbb 2000-ben fordult elő ilyen, amikor az elektori rendszer az ifjabb Busht segítette a Fehér Házba Al Gore-ral szemben. A szisztéma aránytalanságai azonban korábban is megmutatkoztak: Ronald Reagan például 1984-ben az Elektori Kollégiumban a maximális 538 szavazatból 525-öt kapott, miközben országosan 58 százalékkal nyert.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.
Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.
Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.