A német sajtó szerint ömlött az olaj belőlük, a hatóságoknak hosszú ideig kellett tisztítaniuk az utat.
FRISSÍTÉS
A román védelmi minisztérium szerda délután cáfolta, hogy a harckocsikból olaj ömlött volna az útra a németországi hadgyakorlaton. A szaktárca szerint a gyakorlat előtt és a jelzett incidens után is ellenőrizték a járműveket, és azt találták, hogy nem olaj, hanem esővíz csorgott az úttestre. A katonai gyakorlat közben ugyanis esett az eső, a csapatszállító járművekről lecsorgó víz pedig enyhe olajfoltokkal szennyeződött, amint lefolyt a harckocsikon. A TAB B33-asok nem is folytatták az útjukat, hanem szállítójárművekre pakolták és így vitték tovább a hadgyakorlat következő helyszínére.
Bár a hivatalos közlések szerint tisztesen helytálltak, az elavult technológia miatt részben mégis dicstelenül végződött a szereplés a román katonák számára a Németországban zajló, Green Griffin 21 nevű NATO-hadgyakorlaton, miután a csapnivaló felszerelésük miatt alaposan meggyűlt a német illetékesek baja.
A hadgyakorlat még az elmúlt héten zajlott, ám az incidensre csak most figyelt fel a sajtó.
Eszerint a besztercei, a hangzatos Kárpátok sólymai becenévre keresztelt 812-es gyalogos zászlóalj Brandenburgban gyakorlatozott a többi ország katonai egységeivel.
A gyakorlat részeként Klietz településről páncélozott szállítójárművekkel vonultak át a lehnini gyakorlótérre.
A román egység 12 harcjárművel vonult fel.
És ekkor ütött be a krach.
A beszámolók szerint ugyanis
Mire észrevették a bajt, már mintegy tíz kilométeren át sikerült beteríteni az úttestet olajjal és gázolajjal.
Amit az utánuk jövők természetesen még jobban szétterítettek.
Ezért aztán
ami meglehetősen nehéz volt az aszfaltba beleivódott olaj miatt.
A német sajtó szerint a probléma oka az, hogy a harckocsik igencsak régi, szovjet technológia alapján készültek.
A problémás járműveket hazaküldték Romániába – természetesen nem saját keréken –, így a román katonák számára nem éppen úgy zárult a németországi kaland, ahogy azt előzetesen elképzelték.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját hamarosan kiadhatják Romániának, ahol börtönbüntetés vár rá. II. Károly unokájának portréja.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, akik Irán megbízásából akartak megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.

Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.

További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.