„Veszélyeztetett” székelyföldi románok: bukaresti ellentámadás az autonómiastatútum után

A bukaresti kormányreakciók azt jelzik: a Szociáldemokrata Pártot (PSD) a legkevésbé sem „hatotta meg” koalíciós partnere, az RMDSZ autonómiatervezete, és esze ágában sincs bármilyen formában is támogatni a magyar önrendelkezési igényeket. Sőt a Victor Ponta kormányfő részéről elhangzott kijelentés után – miszerint nem támogatja az autonómiát – Titus Corlăţean külügyminiszter gyakorlatilag „ellentámadás” számba menő kijelentést tett, amikor arról beszélt: a kormánynak támogatnia kell a székelyföldi románok nemzeti identitásának megőrzését.

Corlăţean azon a csíkszeredai rendezvényen, amelyen a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökség létrehozásának huszadik évfordulóját ünnepelték a helyi románok, konkrétan azt mondta: a székelyföldi románoknak is vannak jogaik, amelyeket tiszteletben kell tartani, mivel ők is Románia polgárai, egy olyan „anyaországé”, amelynek egységét és stabilitását továbbra is meg kell őrizni.

Érdemes odafigyelni a külügyminiszter szóhasználatára. „Anyaországról”, valamint a székelyföldi románok nemzeti identitásának megőrzéséről beszélt, mintha olyan területről lenne szó, amely nem a román állam fennhatósága alá tartozik, az ott élő románok pedig idegen megszállás alatt sínylődnek.

Corlăţean tehát úgy próbálja meg beállítani a helyzetet, mintha Románia területén már ma is egy olyan Székelyföld létezne, ahol a románokat elnyomja a helyi többség – azaz a magyarok, olyannyira, hogy már „az anyaország” beavatkozása szükséges a román identitás elvesztésének megakadályozására.

Nem kicsit cinikus és nem kicsit veszélyes kijelentésről van szó. A román kormány egyik tagja azt állítja: a román kabinet, a román állam nem tartja maradéktalanul ellenőrzése alatt a Székelyföldet, ezért fokozottabb ottani központi szerepvállalást sürget a románok védelmében.
Ezzel már eleve még inkább a székelyföldi autonómiatörekvések ellen hangolja a hazai és a nemzetközi közvéleményt – hiszen a külügyminiszter logikája mentén ha már most ilyen a helyzet a Székelyföldön, akkor az autonómia esetleges megadása esetén a sorsuk még sanyarúbbra fordulna.

Másrészt pedig megalapozhat egy agresszív román terjeszkedési politikát az egyik legnagyobb, magyar többségű régióban. Előfordulhat persze, hogy csupán az államfőválasztási kampány részének tekintendő kijelentésről van szó, de arról is, hogy a székelyföldi románok elleni „elnyomás” hangoztatásával kísérel meg Bukarest egyrészt minden magyar önrendelkezési törekvést elfojtani, másrészt azt igazolni, hogy miért szükséges esetleg nagyobb rendőri, csendőri jelenlét a Székelyföldön, másrészt miért kap az ottani román közösség és az ortodox egyház aránytalanul nagyobb támogatást.

Ilyen körülmények között a magyar közösségnek is lépnie kell. Az autonómia románok körében való megismertetését célzó kommunikációs stratégia szükséges, amelynek alapvető elemét kell képeznie annak, hogy a székelyföldi román közösségnek sem most, sem a megvalósítani kívánt önrendelkezés esetén nem csorbul semmilyen joga.