Ezért azt szeretné, ha befejezné.
Bukarest határidőt kér az Európai Bizottságtól, állapítsa meg, meddig fogja figyelemmel kísérni a román igazságszolgáltatást, és mikor zárja le az éves országjelentések készítésének gyakorlatát - derült ki szerdán a kormány közleményéből.
A kabinet üdvözölte az uniós végrehajtó szerv által szerdán közzétett, Romániára vonatkozó éves jelentés következtetéseit. Ebben összegezték az igazságszolgáltatásban, kiemelten a korrupcióellenes harcban tapasztalt előrelépéseket és hiányosságokat.
A bukaresti kormány szerint a dokumentum megerősítette, hogy Románia fejlődött, és úgy ítélte meg, hogy ez már a harmadik kedvező értékelés, amely igazolja, hogy a korrupcióellenes harc és az igazságügy területén végrehajtott román reformok tartósak és fenntarthatóak.
Az előrelépések világosabb elismerését jelentené - olvasható a közleményben -, ha a dokumentumban szerepelne az is, meddig kísérik még figyelemmel a romániai igazságszolgáltatási reformokat. A kedvező következtetések miatt a román kormány úgy véli, megteremtődtek az ellenőrzési és együttműködési mechanizmus lezárásának feltételei, és a célok teljesítését Románia saját hatáskörben követhetné nyomon az országos korrupcióellenes stratégia keretében.
A brüsszeli jelentést Klaus Johannis elnök is üdvözölte. Szerinte az ország közelebb került a Brüsszel által megfogalmazott célokhoz, és visszafordíthatatlanul elkötelezett marad a jogállamiság megerősítése és az igazságszolgáltatás függetlensége mellett.
Brüsszel Románia 2007-es EU-csatlakozásakor határozta el, hogy figyelemmel kíséri igazságszolgáltatási rendszerét, ugyanis az EU úgy vélte, hogy Romániában még igen elterjedt a korrupció. A bukaresti hatóságok arra számítottak, hogy öt évig tart a monitorozás, de ez a határidő eltelt, és Brüsszel csak annyit közölt, hogy addig alkalmazzák az ellenőrzési és együttműködési mechanizmust, amíg Románia nem teljesíti a vállalt célokat.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.
– És ki kérte fel? – Iohannis! – De neki nem járt le a mandátuma? – De!
– És ki kérte fel? – Iohannis! – De neki nem járt le a mandátuma? – De!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.
Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.
Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.
Szombaton ugyanakkor elhunyt egy volt elnökjelölt is.