A PMP tagja lett. Igen, ez Elena Udrea pártja.
Csatlakozott pénteken a Népi Mozgalom Pártjához (PMP) Traian Băsescu egykori államfő. A PMP székházának udvarán megadták a módját a csatlakozási nyilatkozat benyújtásának: Băsescu hat román trikolór előtt, pulpitusnál állva mondott rövid beszédet, amely stílusában nem nagyon különbözött a Cotroceni-palotában államfőként előadott műsoroktól.
Az ex-államfő azt mondta: azért tér vissza tíz hónap után a politikába, hogy megvédje két elnöki mandátumát és önmagát is az ellene folyó befeketítő kampánytól. Beszédében utalt is bizonyos „sajtótrösztökre”, amelyek masszívan támadják. Az Antena-birodalomról van szó, hiszen például az Antena3 esti talkshow-műsoraiban szinte naponta gyalázzák Băsescut.
Mint mondta, a korrupcióellenes harc volt két mandátumának egyik fő témája, de van egy másik is, amelyre nem helyezett kellő hangsúlyt, de a további munkája során többet foglalkozik majd vele, ez pedig az emberi jogok kérdése.
Beszólt az állami intézményeknek, amelyek szerinte alig várták, hogy ő eljöjjön a Cotroceni-palotából, hogy ismét „a kényelmetlen politikusok üldözésének eszközei legyenek”.
„Garantálom, hogy továbbra is rendkívül kényelmetlen politikus leszek, nem akarok háborút, de soha senki nem fogja befogni a számat” – mondta Băsescu.
Az ex-államfő egyébként megmutatta a médiának a csatlakozási nyilatkozatát, rajta a telefonszámával, úgyhogy most már ez sem titok:

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Szintén medvehelyzet: Kolozs megyében válságtanácskozást hívott össze a prefektúra. Közben a volt kormánykoalíció ellenségeskedő pártjai vállalták, hogy támogatják az új közalkalmazotti bértörvényt.

Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.

Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.