// 2026. július 4., szombat // Ulrik

Bréking: Megvan az aranyköpő mezőgazdasági miniszter kihívója

// HIRDETÉS

Legalábbis ami az ostoba nyilatkozatokat illeti.

Úgy hívják, hogy Anton Anton (nem elírás, ez a neve), mérnök, egyetemi tanár, az energetikai miniszteri posztra javasolta a kormánypárt, és hétfőn délelőtt esett át a parlamenti szakbizottsági meghallgatáson.

Az már köztudott (lásd itt, itt meg itt), hogy (eddig legalábbis) Petre Daea mezőgazdasági miniszter volt a legnagyobb ostobaságokat nyilatkozó mioritikus tárcavezető (a szintén erősen nívós Liviu Pop (ex)-oktatási miniszter labdába se rúgott mellette).

Anton Anton úr meghallgatást követő nyilatkozata alapján azonban határozottan úgy véljük, itt az új kihívó. Ezt figyeljék, így kezdte:

„Szeretnék tenni egy rövid nyilatkozatot. Nem volt könnyű dolgom. Mert nézzék, tele van a terem, ezek az emberek tudják, miről van szó a mondatban (na ja -  a szerk.), nem jöttek ostoba kérdésekkel. Tényleg, hogy is mondjam, tényleg jó és professzionális meghallgatás volt. Persze a szavazásnál nem akarom kommentálni, hogy ilyen a modell, az ellenzéknek ellenkeznie kell (nem mondja – a szerk.), de az ellenzék nem tett fel keresztkérdéseket vagy ilyen tendenciózusakat.”

És akkor most jön a meredek. Anton Anton úr az energiáról is értekezett egy hatalmasat. Tessék, számoljuk együtt az aranyigazságokat:

„A második kijelentés: úgy gondolom, az energia a gazdaság egyik kulcsfontosságú ágazata. (Eeegy!) És ezt nem én találtam ki, maguk is tudják. (Keettő!) Nincs energiánk, nem gyullad ki az a lámpa ott, amivel filmezünk. (Hároom!) Nincs energiánk, nem működnek a telefonok, nincs energiánk, nem működik semmi. (Néégy! Ööt!) Elég apokaliptikus film van, maguk is látták őket, ahol az energiahiány egy másik társadalomba visz minket. (Haat! Héét!) Ezért úgy gondolom, hogy az energetikai minisztériumnak nemzeti stratégiát kell kidolgoznia, világos és tiszta vízióval. (Miért, eddig nem volt világos és tiszta nemzeti stratégiája? Nyoolc, kileenc, soook!)

Az újságírók arra is rákérdeztek, hogy a javasolt miniszternek továbbra is ugyanaz marad-e az e-mail címe: profesorul de fluide, vagyis folyadéktanár. Vagy, kis túlzással: nedvtanár. Anton Anton úr így válaszolt: „Ugyanaz marad. Egész életemben folyadéktanár voltam, hidraulikus gépeket csináltam, hidraulikát tanítottam, hidraulikus gépeket. Mindenféle folyadékokat, levegőt (figyelem! – a szerk.), ventilátorokat (figyelem! – a szerk.), ezek folyadékok, én vagyok a folyadéktanár.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro