… Ciolacu nem nyugdíjba, hanem munkalátogatásra megy május elsején… és mindannyiunk nagy kedvence, Diana Șoșoacă bejelentkezett a bukaresti főpolgármesteri székért.
Na de (ne) tessék megnyugodni, mert nem a politikai életből tűnik el. Igaz, a NATO-vezérségre nem tennénk nagyobb összeget, viszont arra szívesen fogadunk, hogy a délceg européer feltűnik még valamelyik kontinentális sóhivatal élén.
Szóval, Klaus Iohannis idén június 13-án betölti a hatvanötöt. A Jóisten éltesse! Na és a vonatkozó hazai törvények szerint, aki betöltötte életének hatvanötödik évét, továbbá férfi, nyugdíjba mehet. Pontosan ez történt: Ionopot államelnök úr beadta a nyugdíjazási kérelmét, ugyanis befejezi karrierjét a nagyszebeni Samuel von Brukenthal Főgimnáziumban, ahol 19 éven át a fizika rejtelmeire oktatta a nebulókat. (Miután otthagyta a katedrát, további nyolc éven át nem állhatott a helyére senki, mert csak.) Ugye, volt ő aztán tanfelügyelő, polgármester, majd álkisebbségi államelnök is.
Persze, mindenki arra kíváncsi, mekkora lesz Ionopot úr nyugdíja. Nos, nem lesz kicsi: a becslések szerint 8400 és 9000 lej között mozog majd. Mikor minden papírt elrendeznek. Szép, mi?
Ha május elseje, akkor majális, miccs, sör, has, erre gondol minden átlagpolgár (még az épp ügyeletező újságíró is, kávéja kortyolgatása közben). Na de ezért vagyunk mi átlagpolgárok és nem miniszterelnökök!
Mert a mioritikus haza miniszterelnöke, Marcel Ciolacu úr bezzeg nem miccsezik, sörözik, hasasodik, hanem munkalátogat május elsején! Ez a jó példa, amivel elöl kell járni! Ciolacu úr szépen karon fogta a PSD főpolgármester-jelöltjét, Gabriela Fireát és elment egy bukaresti depóba, ahol ügyesen elbeszélgetett az éppen dolgozó melósokkal (akik a miccsre meg a sörre gondoltak közben). De nem csak beszélgetett, szpícset is rögtönzött a jóember:
Az éppen ügyeletes szerkesztő szíve is megdobbant a kormányfői üzenetre: hát tessék, a miniszterelnök értékeli az erőfeszítést! És tessék, május másodikán, sőt, 19-én sem megy el miccsezni Ciolacu úr, nem! Ő azért fog harcolni (minden nap!), hogy a mi jövedelmünk növekedjen! Istenem, csak oda ne vesszen a harcmezőn…
Na kérem, ez aztán váratlan fordulat! Diana Șoșoacă, aki a román politikai bagázs kétségkívül legszínesebb egyénisége, berobbant a ringbe, ahol a mioritikus főváros főpolgármesteri bársonyszékéért folyik majd az iszapbirkózás az idei helyhatósági választásokon.
Persze, ez se ment neki csont (és cirkusz) nélkül. Șoșoacă asszony már múlt héten lecsapta aktacsomagját az egyik bukaresti választási iroda asztalára, ám a gonosz funkcionáriusok úgy ítélték, nincs meg a szükséges számú érvényes aláírás, hogy a SOS Románia nevű hisztipárt elnök asszonya indulhasson a választásokon.
Mire Șoșoacă asszony kifakadt, hogy igen, mert Ciolacu parancsot adott, hogy őt ne engedjék pályára, és hogy a főváros főpolgármesteri hivatala a legkorruptabb intézmény Romániában, és hogy persze, mert minden párt fél tőle, mármint Șoșoacă asszonytól, mert ő majd minden párttól elveszi a szavazatokat.
Lehet, hogy tényleg félnek Șoșoacă asszony szájától, lehet, hogy nem, a tény viszont az, hogy a jelentkezési időszak utolsó napján a választási hivatal beadta a derekát. Ami azt jelenti, hogy irtó izgalmas lesz a helyhatósági választás Bukarestben. Legalábbis a szájhabzó szókarate szintjén. És egyben javul a női kvóta is, ami a főpolgármesteri székversenyt illeti...
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Illegális csokoládéműhelyt és saját használatú lakást alakított ki a közlekedési minisztérium egyik épületében Dudás Annamária, a Vasúti Képesítési és Képzési Országos Központ (CENAFER) igazgatója.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
A magyarság ügye kiemelt jelentőségű a magyar kormány számára annak ellenére, hogy nincs a nemzetpolitikának külön államtitkára – jelentette ki Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter pénteken a felvidéki Gombaszögön.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.
További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.
Hárman nyitottak tüzet egy lakóház udvarán tartózkodókra, rendőrség szerint bérgyilkossági kísérlet történt. Újra friss levegőt szívhat Nagybánya egykori polgármestere, Cătălin Cherecheș.