Közösen küzdenek az autonómiáért és védik a magyar közösséget a román hatóságoktól.
Közös autonómiaküzdelemre és „politikai önvédelemre” készül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) – jelentették be hétfőn közös kolozsvári sajtótájékoztatójukon a két szervezet vezetői.
Tőkés László EMNT-elnök úgy vélte, a két tanács stratégiai szövetsége a romániai magyarság többszintű autonómiája integrált rendszerének a kialakítását szolgálja. Kijelentette, a politikai önvédelemre azért van szükség, mert
„Azzal, hogy a belügyminisztérium kriminalizálja az autonómiatörekvéseket és a regionalizáció tervét, vészesen közel kerül ahhoz, hogy már-már terrorizmussal vádolják mindazokat, akik a lehető legdemokratikusabb eszközökkel próbálják megvalósítani az autonómiát. Hogy mindennek gátat szabjunk, közösen vállalkozunk a politikai önvédelemre” – mondta Tőkés.
Tőkés arról is beszámolt, hogy a közelmúltban találkozót kért Klaus Johannis román államfőtől, aki udvariasan visszautasította, ám a közeljövőben az EMNT küldöttsége találkozik az államelnöki hivatal képviselőjével. „Johannis elnök úr maga is egy kisebbségi nemzet tagja, mégis úgy tűnik, nem támogatja az autonómia ügyét. Ugyanakkor minden lehetőséget ki kell használnunk, hogy jogos követeléseinket a legfelsőbb szinteken is képviselni tudjuk, így a nemzetközi fórumokon – személyesen az Európai Unió Régiók Bizottságában is – képviselni fogjuk jogos követeléseink ügyét” – mondta Tőkés László.
Izsák Balázs szerint Európában példátlan, hogy
egy közösség arra irányuló törekvését, hogy törvénytervezetet terjesszen be a román parlament elé.
„A kormány, a belügyminisztérium árt Románia tekintélyének. Tőkés László és jómagam Románia tekintélyét próbáljuk megvédeni. A demokrácia és a demokratikus törekvések rendőri eszközökkel nem állíthatók meg. Ennek a legnagyobb történelmi tanulságát éppen itt Romániában tapasztalhattuk meg, hiszen erről szólt 1989 decembere. A demokrácia elmélyítése, a szabadságjogok kiterjesztése nem tartozik a bűnüldöző szervekre” – jelentette ki az SZNT elnöke.
Hozzátette, maga is a sajtóból értesült arról, hogy bűnügyi vizsgálat folyik ellene a 2014. március 10-i marosvásárhelyi autonómiapárti demonstráció miatt. Kézdivásárhelyi fiatalokat hallgatott ki a rendőrség az ügy kapcsán, őt magát azonban még nem idézték be a hatóságok. Izsák Balázs kijelentette, nincs félnivalója, az autonómiaküzdelmet nem lehet fenyegetéssel leállítani.
A két vezető bejelentette, június 3-ára összehívják Marosvásárhelyre az EMNT és az SZNT együttes ülését.
(fotó: archív)
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.