// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Böjte atya közös imára hív Európa békéjéért

// HIRDETÉS

A ferences szerzetes úgy látja, nagy felfordulás van a világban, és Svájc példájára hivatkozva valósítaná meg a világbékét.

„Nagy felfordulás van a világunkban, eljött az önmegtagadás, a böjt, az imádság ideje!” – írta felhívásában Böjte Csaba, aki október 16-tól kilencnapos közös imára és böjtre hív Európa békéjéért.

A ferences rendi szerzetes azt szeretné, ha sok nyelvre lefordítva sokan tudnának együtt imádkozni a világ békéjéért. Déván személyesen is részt lehet venni minden este a szentmiséken, és együtt imádkozni azért, hogy „elhallgassanak a fegyverek, és elkezdődjön a bölcs párbeszéd a világunkban”. Azt szeretné, ha 

sok-sok templomban, magánházban, de a médián keresztül is 

minél többen be tudnának kapcsolódni a kezdeményezésbe, amelynek ihletője Svájc védőszentje, Flüei Szent Miklós, aki – mint a szerzetes írta – „kiimádkozta, hogy Svájc a békesség szigete legyen. Az ő közbenjárásával kérjük ugyanezt a kegyelmet Európának, világunknak!”

Flüei Szent Miklós a kegyetlen háborúk miatt úgy döntött, hogy visszavonul a világtól, és térden állva böjtölve, imádkozva remeteként életét ajánlja az áldott békéért. 1467. október 16-án a felesége által varrt remeteruhában elhagyta családját, és egy patak partján életét az imádkozásnak, elmélkedésnek szentelte. Hamar híre ment, és sokan mentek hozzá tanácsért, nemcsak egyszerű emberek, hanem a hatalmat gyakorló urak is.

„Bölcs útmutatásai alapján születik meg az a kényes egyensúly, amely a soknemzetiségű, felekezetű kantonokból álló Svájcot a béke szigetévé tette Európa közepén! Ezért tisztelik Szent Miklóst Svájc védőszentjeként. Úgy gondolom, hogy a példa adott, és működik is ötszáz éve, most már csak 

nagyban, európai, világméretben kellene megvalósítani mindezt” 

– írta Böjte Csaba. A Szent Ferenc Alapítványt létrehozó szerzetes a több mint 5000 bajban lévő, örökbefogadott gyermekre hivatkozik, mert nem szeretné, ha „a gyűlölet, a háború poklába kiégett világot” hagynánk rájuk örökségül. 

A kilenced jámborsági gyakorlat, a szokásosnál intenzívebb imádságban töltött kilencnapos időköz. Várakozást fejez ki, kérést nyomatékosít. Mintája az Úr mennybemenetele és pünkösd közötti kilenc nap, amikor a Boldogságos Szűz Mária és az apostolok Jeruzsálemben visszavonulva, imádkozva és böjtölve várták a Szentlélek eljövetelét.

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.