Nem tudjuk, vajon az ő anyósa mit szól ehhez a poénhoz. Mondott azonban kevésbé nagy hülyeségeket is.
Abban kétség kívül igaza van Emil Bocnak, Kolozsvár polgármesterének, hogy napjainkban túlságosan eluralkodott rajtunk a személygépkocsihoz való ragaszkodás, és mentalitásváltásra van szükség ahhoz, hogy ne fulladjunk bele a pokoli forgalomba. Kolozsváron – és gyakorlatilag minden erdélyi nagyvárosban – a bőrünkön tapasztaljuk, hogy sok az autó, lehetetlen a közlekedés.
A polgármester sokszor hangoztatta már ezt a véleményét, ezúttal viszont egy könyvben olvasott hasonlattal nyomatékosította mindezt. Mint mondta: a gépkocsikkal úgy kell bánni, mint az anyósunkkal. Jó viszonyt kell ápolni vele, meg kell becsülni őt, de arra vigyázni kell, hogy ne uralkodjon el az életünkön.
A humorosnak szánt aranyköpésen túlmenően Boc arról beszélt, hogy minden európai várost foglalkoztatja, miként szabadulhatna meg a megszaporodott gépjárművektől, de egy városi elöljáró egyedül ezt nem tudja megoldani. Kifejtette: egy autóbusznyi embernek több joga gyorsabban haladni a közlekedésben, mint egy olyan autónak, melyben egyetlen személy ül. Ezért Kolozsváron a közeljövőben még nagyobb hangsúlyt fektetnek a tömegközlekedés fejlesztésére, fokozatosan bővítik a buszsávok hálózatát, és természetesen számolnak továbbra is a körgyűrű bővítésével, a metró és egy helyi érdekű vasút (HÉV) lehetőségével.
Nyugodjunk tehát bele, a jövő a tömegközlekedésé Kolozsváron, és emiatt nagyon sok parkoló fog még megszűnni a belvárosban. Csak győzzük kivárni!
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.

A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...