Nem, nem egy Hofi-vicc. Sem a Monty Python csoport egyik poénja. Ez a mai romániai közoktatás rögvalósága.
FRISSÍTÉS: a legújabb hírek szerint csütörtök délelőtt az államtitkár lemondott.
--------------------------------------------------------------------------------
Ismerik ezt az urat? Semmi baj, mi sem. De akkor most bemutatjuk Önöknek. Ez az úr Vasile Șalaru. És nem, nem egy jól menő kocsma tulajdonosa. (Vagy legalábbis nem tudunk róla.)
az ALDE (Liberális-Demokrata Szövetség) színeiben. Nos, ez az úr a minap, egy dévai sajtótájékoztatón valóban forradalmi jelentőségű kijelentéseket tett, a középiskolákba bevezetendő újfajta nevelési stílusra és tanórákra vonatkozóan. Nem tudjuk überelni, tehát idézünk:
„Ezek az órák a társadalomba való könnyebb beilleszkedést szolgálják, ami a viselkedést és a kinézetet illeti. A diákjaink nem tudnak járni az utcán. Én azt szeretném látni, hogy egy tizenegyedikes, tizenkettedikes diáklány szépen jár magas sarkú cipőben, keringőzik, tangózik, tudja, hogy kell jó házigazdaként viselkedni. Ez a román oktatási rendszer egy teljesen elhanyagolt oldala. Emlékezzünk csak vissza – és kérem, ne mosolyogjanak – a leánynevelő intézetek letűnt hagyományára.”
Valaki megkérdezte, hogy esetleg nem szükségesebb dolog-e, például a közlekedéskultúrára vagy elsősegélynyújtásra való nevelés. Az államtitkár úr készen állt a válasszal: „Senki sem állítja, hogy ezeket ne oktassák. Az osztályfőnöki órákon ezek kötelező dolgok voltak. Azt mondtam, hogy ezek mellett csináljanak mást is.”
A sajtótájékoztató végén az államtitkár még eleresztett egy masszív aranyköpést: „Elnézést kérek, ha nem voltam elég világos. Úgy gondolom, hogy egy fiú, amikor egy lányt tart karon fogva – legalábbis nálunkfele, Moldvában ez így van – nem nagyon törődik azzal, hogy a lány ismeri-e a közlekedési szabályokat. Inkább
Röviden: ki a mellel, ki a farral, hadd ájuljanak el a fiúk!”
Nos, nincsenek szavaink. A hazai közoktatás újabb hófödte csúcsa ez. Annyit azért megfigyelhetünk, hogy az államtitkár urat főleg a lányok nevelése izgatja (fel). A fiúk ezek szerint nőhetnek tovább, mint a dudva, lehetnek tolvajok, adócsalók, maffiózók, esetleg erőszakolók, ahogy ez, ugye, nálukfele, Moldvában, előfordul.
Továbbá az is megfigyelhető, hogy valamilyen titokzatos oknál fogva a román oktatási minisztérium egyre több debil, idióta, félanalfabéta, kretén gyülekezőhelyévé válik. Mit mondjunk. Csak áll az ész, és ácsorog.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Ködös és hűvös idő várható a jövő héten. Továbbá: egyre több gyerek megy fehér fegyverrel az iskolába, és sajnos használja is.

Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.