Miután a parlament eltörölte a különleges juttatásokat.
Nagyon nincs ínyükre a bíráknak, hogy a parlament hosszas hezitálás után úgy döntött: eltörli a bírák és ügyészek különleges nyugdíját, így elvileg a jövőben be kell érniük azzal a juttatással, amely az általuk befizetett nyugdíjbiztosítás alapján jár majd nekik. A legfelsőbb bíróság most úgy tett, mint az első osztályos, akit megvertek az osztálytársai, és a négy évvel nagyobb bratyóhoz fordul, hogy az cserében verje meg azokat, akik őt bucira verték: szerdán úgy döntött, az alkotmánybírósághoz fordul, azt kérve, hogy az alkotmánybírák vizsgálják meg, megfelel-e az alaptörvénynek, ha visszavonják tőlük az extra juttatást. A képviselőház kedden 247 támogató szavazattal fogadta el a különnyugdíjak eltörlését célzó jogszabálytervezetet. Alina Corbu, a legfelsőbb bíróság elnöke még a tavalyi év végén aggódott egy sort a speciális nyugdíjak eltörlése miatt, és kijelentette: minden alkotmányos eszközt megragadnak az igazságügyi hatóság védelmére és függetlenségének biztosítására. Ami nagyon szép, csak az nem egészen világos, mennyivel lesznek kevésbé függetlenek a bírák, ha pályafutásuk befejezése után ugyanolyan rendszerben kapják a nyugdíjukat, mint az egyszerű halandók. Különös tekintettel arra, hogy a politikum éppen azért szavazta meg az extranyugdíjakat, hogy lekötelezze a bírákat és az ügyészeket. Minden esetre most nagyon beindult a gépezet, és a bírák és ügyészek szakmai tevékenységét felügyelő Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) vezetői csütörtökre találkát kértek Klaus Iohannis államfőtől, hogy neki is panaszkodjanak egy sort. Mondjuk, lehet, hogy fölösleges, hiszen az extranyugdíjra az alkotmánybírák is jogosultak. Mert hát nem akarunk rosszindulatúak lenni, de ilyen körülmények között nagyjából egyesélyesnek tűnik, hogy a kilenc zord taláros, az alkotmányos rend rendíthetetlen őre hogyan dönt majd.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.