A felelősök fejét követelik az egészségbiztosító döglődő kártyarendszere miatt.
FRISSÍTÉS
Csütörtökön valamivel dél előtt sikerült helyreállítani a kártyarendszert. Közben a CNAS bejelentette, hogy az egészségügyi minisztériummal együtt olyan kormányrendeleten dolgoznak, amely lehetővé tenné, hogy az informatikai rendszer meghibásodása idejére megkönnyítsék az egészségügyi szolgáltatások nyilvántartását.
Beperelik a háziorvosok az Országos Egészségbiztosító Pénztárat (CNAS), mivel képtelen működtetni a kártyarendszert.
A CNAS országos informatikai rendszere, amellyel a háziorvosoknak folyamatosan dolgozniuk kellene, kedd óta nem működik.
Az Országos Háziorvosi Társaság (SNMF) azt sérelmezi, hogy a keretszerződés, amelyet a háziorvosok kötöttek az egészségbiztosítóval, egy csak számukra ír elő szankciókat, a CNAS-nak semmilyen kötelezettsége nincs abban az esetben, ha az informatikai rendszer nem működik, ez a helyzet pedig tűrhetetlen.
A helyzet azért súlyos, mivel a háziorvosoknak minden orvosi szolgáltatást be kell vezetniük az egészségbiztosító adatbázisába, ellenkező esetben velük fizettetik meg az orvosi vizsgálatok, vagy a felírt ártámogatott vagy ingyenes gyógyszerek ellenértékét. Ha az adatbázis éppen nem működik, az orvosoknak utólag kell bevezetniük minden egyes tételt a rendszerbe.
Csakhogy a kártyarendszer 2015 elején történt üzembe helyezése óta folyamatosan meghibásodik és akadozik.
Ezért a háziorvosok követelik a felelősök menesztését, a kártyarendszer beüzemelési körülményeinek kivizsgálását és valamilyen megoldás sürgős alkalmazását, hogy az egészségügyi rendszer megfelelően működhessen.
A SNMF ugyanakkor pert indít a CNAS ellen, amely szerintük merényletet követ el a páciensek egészsége ellen és akadályozza az orvosokat munkájuk végzésében.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
További híreink: teljesen leállították a cernavodai atomerőművet, a TikTok pedig eltávolította a fekete mentőautó „legendáját” népszerűsítő tartalmakat.

… nem a Nap meg a szél a hibás a romániai energiakatasztrófáért, mutatják egy szakmai elemzés eredményei… és rendkívüli égi jelenségeket nézhet szerdán az ember, főleg, ha partiumi.

További keddi hírek: Kelemen Hunor szerint a méret bizony számít a politikában, a kataszter- és földhivatali alkalmazás keddtől pedig fokozatosan újraindult.

A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.

Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.

További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.

… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!