// 2026. július 4., szombat // Ulrik

Beleshetünk a katolikus egyház évszázados kolozsvári kincstárába

// HIRDETÉS

Ízelítőként, mivel a kolozsvári Szent Mihály-plébánia tárgyi és eszmei hagyatékának gazdagságát képtelenség egy tárlat keretében bemutatni.

A római katolikus egyház tárgyi és eszmei kincstárába enged bepillantást a Kolozsváron hétfőn megnyílt Ars Sacra Claudiopolitana című egyházművészeti kiállítás. A tárlat a kolozsvári Szent Mihály-plébánia évszázados tárgyi örökségéből nyújt ízelítőt, anyagát a hagyaték gazdagsága miatt nem volt könnyű kiválogatni – vallotta be Hegedűs Enikő művészettörténész, kurátor.

A kiállítás létrejöttével a tavaly elhunyt Kovács Sándor főesperes-plébános régi álma vált valóra, mondta a megnyitón utódja, Kémenes Lóránt Zoltán. A Kolozsvár „szent művészetét” bemutató tárlat „rólunk és nekünk szól” - így invitálta a Szentegyház utca 4. szám alatti kiállítóterembe a Kolozsvári Magyar Napok közönségét a házigazda. A helyiséget Jakubinyi György érsek áldotta meg, a megnyitón Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője és Horváth Anna, a kolozsvári RMDSZ elnöke mondott beszédet.

A magyar kormány támogatásával megvalósult tárlat a Szent Mihály-templom és a piarista (egyetemi) templom liturgikus tárgyait, a Kolozsvár történetéhez kötődő tárgyi emlékeket tárja a nagyközönség elé. Nem is lehetne ez másként, hiszen a főtéri templom és a szerzetesrendek története elválaszthatatlan a város múltjától.

Hegedűs Enikő művészettörténész, a kiállítás kurátora ismertetőjében elmondta, a látogatók főként a barokk és újkori tárgyi örökséget szemlélhetik meg, mely azáltal kerülhetett a szakrális térből a kiállítótérbe, hogy a Szent Mihály-templom berendezése folyamatosan változott, mindig az aktuális kor divatjának megfelelően.

Az 1950-es években például a templom több barokk mellékoltárát lebontották. Ezek szobrai, oltárképei fogadják most a látogatót a Szentegyház utcai kiállítótérben, az alattuk lévő leírás az oltár rekonstrukcióját is tartalmazza. Az európai szinten számon tartott barokk örökséget a jezsuita, piarista hagyaték egészíti ki, főként 17-18. századi ötvöstárgyak és textíliák. Erdélyi és külföldi műhelyekben készült miseruhákat, liturgikus tárgyakat, ötvösmunkákat egyaránt látni. Ezek egyike az az értékes aranykehely, melyet két éve szerzett vissza az egyház a bukaresti történeti múzeumtól.

A liturgikus tárgyakat értékes levéltári anyag egészíti ki, mely a kolozsmonostori konvent 13. századi oklevelétől a 19. századi népszámlálási jegyzőkönyvig vezeti végig az elmúlt évszázadokon a látogatót. Többek között IX. Bonifác pápa búcsúengedélyét is megtekintheti, melyet a főtéri templomban nagyobb ünnepek alkalmával láthatnak és általa bűnbocsátást is nyerhetnek a hívek.

A tárlat érdekessége, hogy Kolozsvár katolikus épített örökségének „születésébe” is bepillantást enged, többek között a Szent Mihály-templom neogótikus tornyának és a Szentegyház utcai Státus-palotáknak a tervrajza is megcsodálható. De a főtéri templom felújítását követően újabb restaurált tárgyakkal egészülhet ki.

Az állandó kiállítás a Kolozsvári Magyar Napok idején 10 és18 óra között ingyen látogatható a Szentegyház utca 4. szám alatt. Naponta 10, 12 és14 órától magyar, 16 órától román nyelvű tárlatvezetést tartanak.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro