// 2026. június 12., péntek // Villo

Belehugyozott a sétatéri tóba egy már nem túl szomjas fiatalember Kolozsváron, bűnvádi eljárást ért a mutatvány (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Nem sok jóra számíthat, akinek ennyi esze marad piálás után.

Cikkünk főhőse egy 20 éves fiatalember, aki hétfőn délután derekasan termelte befelé az italokat az egyik sétatéri vendéglő teraszán, s ahogy ilyenkor lenni szokott, egy adott ponton szólította a természet.

Ekkor úgy gondolta, a sétatéri tó lesz a legalkalmasabb hely, hogy megszabaduljon a húgyhólyagját feszítő nyomástól. Pechjére az egyik vendég videóra vette a folyó ügyek intézését (ahelyett, hogy például odaszólt volna, ugye), ez fel is került a Facebookra, s mivel a rendőrség is szokott internetezni, elég gyorsan azonosították az elkövetőt (mint kiderült: nagyesküllői illetőségű), a többit pedig nem nehéz kitalálni.

A pisilés „picit” sokba fog kerülni: az ügyben bűnvádi eljárás indult a közerkölcs megsértése miatt – ezért mifelénk két év börtön is járhat, amennyiben a bíróság nagyon szigorú lesz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez
Krónika

Sok fiatal román történész bizonyos kérdésekben közelebb áll a magyar értelmezésekhez

Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo
Főtér

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához
Székelyhon

Tucatnyi román állampolgár kéri a konzuli segítséget utazási okmányok kiállításához

Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.

// még több főtér.ro