Meg Brüsszelben is robbantott volna, de aztán elfogták. De a kollégái helyette is cselekedtek.
Beismerte Salah Abdeslam, hogy ő is részt vett a tavaly novemberi, 130 ember életét követelő párizsi terrortámadások megszervezésében. Az egy héttel ezelőtt letartóztatott iszlamista tanúvallomását a BFMTV szerezte meg. Eszerint beismerte, hogy ő bérelt autókat és szállodai szobákat a terrorkommandó tagjainak, és ő fuvarozta a helyszínre őket. Neki a Stade de France stadionban kellett volna felrobbantania magát, de végül meggondolta magát, és nem robbantott. Állítása szerint az akciót Abdelhamid Abaaoud tervelte ki, akit egy rajtaütés során lelőttek.
Egyébként pénteken kiderült:
Az is kiderült, hogy Abdeslam Brüsszeli merényletekre készült. A VRT belga közszolgálati név nélkül nyilatkozó forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a nyomozók szerint Abdeslam és két társa több helyszínen végrehajtott lőfegyveres rajtaütéseket tervezett, és ezekkel egy időben mások öngyilkos robbantásokat követtek volna el.
„A terroristák ugyanazt a forgatókönyvet tervezték, mint Párizsban" - közölte a VRT két nappal a két helyszínen elkövetett brüsszeli robbantásos merényletek után.
Sven Mary, Abdeslam ügyvédje délután kijelentette, védencének nem volt tudomása arról, hogy merényletek várhatók a belga fővárosban.
A Politico című hírportál később arról tájékoztatott, hogy Salah Abdeslamot mindössze egy órán át hallgatták ki a rendőrök a férfi péntek délutáni brüsszeli őrizetbe vétele és a kedd reggeli merényletek között eltelt időben. Ez annak ellenére így történt, hogy
„(Abdeslam) nagyon fáradtnak tűnt, az előző nap műtötték meg" - mondta az ügyet jól ismerő egyik tisztségviselő. Egy másik illetékes hozzátette, „nem gondoltak a kedd reggeli történtek lehetőségére".
A feltételezett terrorista ügyvédje megerősítette, hogy csak egy rövid kihallgatásra került sor a védence őrizetbe vétele és a támadások közti időben.
A belga hatóságok egyébként csütörtökön este, illetve pénteken reggel összesen hét személyt vettek őrizetbe a keddi brüsszeli terrortámadások kapcsán.
Maggie De Block belga egészségügyi miniszter arról számolt be csütörtök este, hogy a legfrissebb összesítések szerint legalább harmincegy ember életét vesztette és 316-an megsebesültek a két helyszínen végrehajtott keddi brüsszeli terrortámadásokban. A tárcavezető tájékoztatása szerint 121 embert még kórházban ápolnak, közülük 63-an intenzív ellátásra szorulnak.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.