// 2024. október 1., kedd // Malvin
bankjegy

Bankjegyek elévülésével csalt ki egy rakás pénzt

Saját lakásukban hitette el az emberekkel, hogy be kell váltani megtakarított pénzüket.

Őrizetbe vett a rendőrség egy vajdahunyadi férfit, aki azzal csalt ki nagyobb pénzösszegeket idős emberektől, hogy elhitette velük: a lakásban őrzött bankjegyeiket kivonják forgalomból, be kell váltani azokat. 
 
A 63 éves gyanúsított ellen előzetes letartóztatási parancsot kér a Hunyad megyei bírósági ügyészség. A rendőrség becslései szerint a férfi 88 000 lejt vagy még annál is többet csalt ki különböző személyektől – közölte Bogdan Niţu, a Hunyad megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. 
 
A gyanúsított egyik áldozata egy 76 éves férfi, akinek a csaló azt mondta, hogy be kell váltania a megtakarított 3000 euróját, mert a bankjegyek rövidesen érvényüket vesztik. Az eurós bankókért cserébe 3000, forgalomból régóta kivont jugoszláv dínárt adott az idős férfinak az elkövető. 
 
Egy másik károsult egy 85 éves személy, akitől 9300 eurót és 10 000 lejt csalt ki a gyanúsított. A rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a károsult a konyhába vitt több borítékot, amelyek megtakarított pénzösszegeket tartalmaztak lejben és euróban, hogy ismeretlen látogatójával együtt leellenőrizzék azok szériaszámát, mivel elhitte neki, hogy bizonyos bankjegyeket be fognak vonni, ezért be kell váltani azokat. Az idős ember csak az idegen férfi távozása után vette észre, hogy látogatója magával vitt 9300 eurót és 10 000 lejt. 
 
Az őrizetbe vett férfit további 24 000 lej eltulajdonításával gyanúsítják egy harmadik lakásból. A kivizsgálás folytatódik.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro