Az emberi erőforrások minisztere erről Szatmárnémetiben beszélt.
Erő kell ahhoz, hogy megtartsuk, ami a miénk, a magyar kormány ezért - a szó legjobb értelmében - az erő politikáját akarja folytatni, amikor a határon kívüli nemzetrészekre, az ott élő magyarokra gondol - jelentette ki Balog Zoltán szombaton a romániai Szatmárnémetiben.
Az emberi erőforrások minisztere a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban elvégzett beruházás átadásán arról beszélt, hogy ha Magyarországnak van gazdasági ereje és nemzetközi tekintélye, akkor lehet felszólalni azok érdekében, akik „hozzánk tartoznak, akikkel egy nemzetet képezünk, de mégis elválasztanak minket a határok egymástól".
Szavai szerint Erdélyben és Magyarországon is az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mindazokat az értékeket, amelyeket sikerült megőrizni a diktatúrákban, azt az „álszabadság világában" elveszítjük-e, vagy nem. A hamis vonzások sokszor veszélyesebbek, mint a diktatúra, mert míg a diktatúra összetart, addig az álszabadságban, vagy „a globalizáció szelében" elfelejtjük, ami a miénk - figyelmeztetett.
Ezt kell megtanulni a 21. században, ha mi nem ragaszkodunk ahhoz, ami a miénk, mások nem fogják számunkra megőrizni - hangsúlyozta Balog Zoltán, megjegyezve, „itt, ezen a táján a világunknak ingyen semmit nem adnak, még jó szándékból is nagyon keveset."
Balog Zoltán beszédében kiemelte, hogy a kormány nem adja fel azon törekvését és nemzetstratégiai célját, hogy a Kárpát-medencét a határok ellenére egy egységes magyar nemzeti térnek tekintse, akár az oktatás, a gazdaság, az egészségügy vagy a kultúra területén. Sokat tettünk ezért az elmúlt huszonöt évben, de egyáltalán nem lehetünk még elégedettek - jelezte az emberi erőforrások minisztere.
Balog Zoltán szerint ami például Szatmárban, Révkomáromban, Beregszászon vagy Újvidéken történik az oktatásban, azt egységesen a magyar felsőoktatás ügyének kell tekinteni.
Ekkor fogjuk tudni a legjobbat adni fiataljainknak, és ez egyszerre jelenti a nemzetstratégiai céljainknak a megvalósítását és az ő személyes boldogulásukat - fogalmazott.
A miniszter az alapok fontosságát kiemelve elmondta, négy és fél évszázad bizonyítja, hogy az itteni református közösségben is vannak olyanok, akik egyszerre tudják „tartani a kardot és foglalkozni a tudománnyal". Balog Zoltán beszédében méltatta a református kollégium közösségmegtartó erejét, szavai szerint az intézmény a reformátusság fontos kincse helyi és országos szinten is.
Balog Zoltán beszédét követően ünnepélyesen átadták az iskola kicserélt nyílászáróit, illetve felújított tetőszerkezetét, utóbbi munkálatokat a magyar kormány húszmillió forinttal támogatta. Az eseményen részt vett többek közt Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke, Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor és Kereskényi Gábor parlamenti képviselő.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.