Csak sajnos nem a Balkánon, hanem Erdélyben történt az incidens.
Szinte már Emir Kusturica kamerája elé kívánkozó jelenetek zajlottak Vajdahunyad egyik lakótelepén: az egyik lakó egy panelház előtt szervezett grillpartit, mire az egyik szomszéd kihívta a rendőröket, akik aztán az arányosnál jóval keményebben léptek fel.
Az eset még szerdán este történt. A társasház egyik lakója – mintha csak a saját kertes házában vagy hétvégi nyaralójában lenne – kerítést épített a panelház udvarán, majd lehívta néhány szomszédját egy kis grillpartira.
Igen ám, de érthető módon nem tetszett az összes szomszédnak, hogy az ablakuk alatt lazán serceg a grillezőrácson a miccs és a flekken (vagy csak irigykedtek, hogy őket nem hívták meg), így aztán az egyik lakó kihívta a rendőrséget.
Ekkor szabadult el a pokol: annyi rendőr érkezett ki, mintha nem egyszerű illegális grillezés, hanem két, egyenként több tucatnyi fős bűnözői klán közötti bandaháború zajlana.
Az egyik szomszéd mobiltelefonjával folyamatosan filmezte az eljárást, így a nagyközönség is láthatja, ahogy a rendőrök először igazoltatni akarják a grillezést szervező férfit, majd amikor az megtagadja, hogy azonosítsa magát, többen rávetik magukat, és leteperik.
https://www.facebook.com/100029481579185/videos/373899536936096/?extid=169O49HpofzpPKos
A videó készítője emiatti felháborodásában folyamatosan kommentálja az eseményeket, és pocskondiázza a rendőröket.
Ekkor az egyik rendőr a filmfelvétel készítőjére mutatva mond valamit egyik társának, aki odalép hozzá, és se szó, se beszéd, lefújja gázspray-vel.
A férfi ekkor bemenekült a lakásába, de a gázspray tartalmából bőven jutott oda is, olyannyira, hogy ötéves kislánya is belélegezte, és fulladozni kezdett tőle.
A 63 éves, grillező férfi egyébként kamionsofőr, és azért szervezte a partit, mert éppen németországi útra készült.
A rendőrség szerint az történt, hogy kivonultak igazoltatni a grillparti szervezőjét, és felszólították, hogy mutasson be valamilyen engedélyt, amely alapján közterületen felépítette a kerítést.
A férfi nem volt hajlandó igazolni magát, sőt hamis személyazonosságot adott meg, majd agresszívvá vált, emiatt kellett leteperni, hogy előállítsák.
Ami a gázsprayhuszár rendőrt illeti, fegyelmi eljárás indult ellene, és visszaélés miatt is vizsgálat zajlik.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Pedig minden rosszat rá lehet mondani: a politikai korrektséget hírből sem ismeri, mocskos a szája, macsó, szarik az új ideológiákra… és mégis van. Sőt, dübörög.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.
Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.
Aggasztó adat: Romániában a gyerekek 16%-a és a serdülők több mint 32%-a nem jár iskolába. Továbbá: a hazai mezőgazdasági termelési árak emelkedése az európai átlag kétszerese.

Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.

Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.
Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.
Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.
Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.
Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.

… Dan Tanasă uszítása sajnos nagyon bejött, ezúttal Kolozsváron vertek meg súlyosan egy vendégmunkást… és habként a tortán, az Új Jobboldal nevű szélsőnackópárt tüntetni készül a vendégmunkások ellen.

Felborult egy autóbusz egy Kolozs megyei település közelében. Innovatív, virtuális valóságot terapeutikus céllal használó kezelést vezettek be egy romániai kórházban.