A csendőrök több résztvevőt előállítottak, a politikusok háborognak és hatósági túlkapásról beszélnek.
Megpróbálták áttörni a csendőrkordont, ezért több résztvevőt előállítottak azon a bukaresti tüntetésen szombaton, amelyet az Actiunea 2012 nevű civil szervezet hirdetett meg Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséért, Harc Besszarábiáért címmel.
„Felszólítjuk a kormányfőt és a decemberi parlamenti választásokon induló pártok elnökeit, hogy közös parlamenti nyilatkozatban vállalják, hogy
tegyék azt ország-projektté, mindazzal, amit feltételez: az energetikai hálózatok összekapcsolása, valutaunió, közös médiatér” – sorolta a tüntetők követeléseit George Simion, a demonstráció főszervezője az Agerpres hírügynökségnek.
A demonstráción az Agerpres szerint több százan, a Mediafax hírügynökség szerint mintegy kétezren vettek részt, és a megmozduláson addig nem történt rendbontás, amíg a tömeg a kormánypalota elé ért.
A szervezők arra kaptak engedélyt, hogy az Egyesülés térről a kormánypalota elé vonuljanak és ott szónoklatokat tartsanak, de a tömeg innen az Egyetem térre akart vonulni, amit a karhatalom megakadályozott. Mivel
– közölte a csendőrség.
A karhatalom fellépését mind Alina Gorghiu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, mind Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) vezetője megengedhetetlen túlkapásnak minősítette és mindketten politikai ellenfeleiket próbálták érte felelőssé tenni.
Gorghiu Bukarest szociáldemokrata főpolgármesterét, Gabriela Fireát hibáztatta, és úgy vélte: a közelgő moldovai elnökválasztás „feszültsége” közepette Romániának nem szabad „úgy példát mutatnia demokráciából”, hogy megtagadja a tüntetéshez való jogot.
A főpolgármester manipulációnak nevezte a vádaskodást, rámutatva, hogy a csendőrség nem kért engedélyt tőle a beavatkozáshoz.
Az incidens alkalmat adott a Moldvával való egyesülés leghangosabb szószólójává vált Băsescunak, hogy támadást intézzen politikai riválisai és a regnáló kormány ellen. Az exelnök a PNL által támogatott Dacian Cioloș független miniszterelnököt és kormányát mindközönségesen „hazaáruló gazfickók gyülekezetének” nevezte.
Előállítottátok George Simiont, az unionisták egyik vezetőjét, hogy jó pontokat szerezzetek Németország és az Orosz Föderáció szemében” – írta Băsescu Facebook-bejegyzésében.
A volt államfő vasárnap azt is bejelentette, hogy kezdeményezi az Újraegyesítés Minisztériumának létrehozását.
A csendőrség az öt előállított résztvevő közül négyre fejenként háromezer lejes bírságot szabott ki. Az unionista tüntetők közül több százan később mégis összegyűltek az Egyetem téren, ahol sátrakat is felhúztak, jelezvén, hogy nem akarják elhagyni a teret. Jónáhányan közülük valóban ott éjszakáztak.
a román csendőrség parancsnokától. Mint mondta: nem habozik fellépni a csendőrök ellen, ha azok túllépték hatáskörüket.
George Simion bejelentette: panaszt tesz a csendőrség ellen. „A csendőrök elhurcoltak a helyszínről. Nem akartam velük tartani, de letépték a ruhámat és megvertek. Logikus lenne, hogy Cioloș kormányfő és a belügyminiszter számon kérje tetteiket a csendőröktől. Ha a politikai pártok annyira a mi pártunkon vannak, csak szóljanak, hogy hány órára jöjjünk holnap a székhelyeikhez, és mi jövünk” – hangoztatta Simion.
Simion azt mondta: ő nem próbálta áttörni a csendőrkordont. Kifejtette: addig marad az Egyetem téren, amíg Dacian Cioloș miniszterelnök és a politikai pártok elnökei szóba állnak az Acțiunea 2012 Uniós Platform képviselőivel és, ilyen vagy olyan formában, felvállalják az egyesülés ügyét.
Simion ma azt is bejelentette, hogy 16 órára várják mindazokat, akik támogatják az egyesülés ügyét.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, aki Irán megbízásából akart megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.