// 2026. május 23., szombat // Dezső

Az újév elején is Szőcsért és Bekéért tüntettek

// HIRDETÉS

Minden ott kezdődött újra, ahol tavaly abbamaradt.

Most már nem csupán Beke Istvánnal, hanem Szőcs Zoltánnal is szolidarizálnak a kézdivásárhelyiek, miután múlt év végén őrizetbe vették a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom erdélyi vezetőjét is. A 2016-os év első tiltakozó megmozdulásán, szombaton mintegy 120-an vettek részt.

Az esemény 16 órakor kezdődött Gábor Áron főtéri szobránál, itt Tóth Bálint, a HVIM szóvivője mondott beszédet.

„A médiában terrorizmusról beszélnek, de nem erről van szó. Ezt a két embert azért helyezték előzetesbe, mert zászlókat tűztek ki a főtérre, azok helyett is kimondták az igazságot, akik csak gondolták, de nem merték kimondani, és azok helyett is vonultak, akik nem mertek kimenni az utcára, csak gondolatban és szívükben voltak együtt velük. Ez a terrorvád megcsonkította a székelyek lelkét, főleg a hozzátartozókét, és a lelket nem lehet protézissel újra egységessé tenni. Két olyan embert vettek el tőlünk, akik önökért, az igazságunkért mentek ki az utcára” – mondta a szóvivő.

Kép: Iochom István/Háromszék

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro