// 2026. május 19., kedd // Ivó, Milán

Az RMDSZ nem akarja megbuktatni a kormányt

// HIRDETÉS

De támogatni sem tudja, így hát tartózkodni fog a bizalmatlansági indítvány szavazásán.

Az RMDSZ törvényhozói részt vesznek a PNL és az USR által benyújtott bizalmatlansági indítvány vitáján, de tartózkodnak a voksoláskor – jelentette be kedden Kelemen Hunor.

Az RMDSZ parlamenti frakcióinak tanácskozását követően Kelemen azt mondta, tárgyalt a múlt héten Raluca Turcan PNL-s képviselővel, illetve Iulian Dumitrescu szenátorral, akik ismertették vele a Tudose-kabinet megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványt, arra azonban nem kapott választ, hogy „milyen irányt akarnak szabni az országnak”, a kormány menesztése esetén kit jelölnének a miniszterelnöki tisztségre, vagy hogy mire építik a kormányprogramjukat. Ilyen körülmények között „szinte lehetetlen” támogatni az indítványt – mondta.

„Részt veszünk a bizalmatlansági indítvány vitáján, mert ez egy jelentős demokratikus eszköz bárki számára, függetlenül attól, hogy a kormányt bírálók vagy a koalíciót támogatók táborát képviseli. A jelenlét tehát fontos, de nem szavazhatjuk meg a bizalmatlansági indítványt, mint ahogyan a kormányt sem tudjuk maradéktalanul támogatni. Vélhetően tartózkodni fogunk a szavazáskor. Ez azt jelenti, hogy mindkét golyót a fekete urnába dobjuk majd”

– tette hozzá Kelemen Hunor.

Az RMDSZ nem is írta alá az ellenzéki pártok bizalmatlansági indítványát. Kelemen a múlt héten azt mondta: az utóbbi évben az RMDSZ és a PNL közötti viszony erősen megromlott, ezért nem tudják támogatni a kezdeményezést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország
Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte
Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség
Székelyhon

Nicușor Dan addig egyeztet a pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd kormánytöbbség

Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.

// még több főtér.ro