Mármint a Székely Szabadság Napján. Jönnek az európai „testvérszervezetek” is.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) is arra biztatja szimpatizánsait, hogy vegyenek részt a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által meghirdetett, Székely Szabadság Napja elnevezésű marosvásárhelyi megemlékezésen és tiltakozáson.
Egy csütörtöki sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón az EMNT nevében Sándor Krisztina ügyvezető elnök, az EMNP nevében Zakariás Zoltán alelnök, az MPP részéről pedig Kulcsár Terza József, a párt önkormányzati tanácsának az elnöke számolt be arról, hogy részt vesznek a mozgósításban.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) később dönt a március 10-i rendezvényhez való viszonyulásáról. Grüman Róbert, az RMDSZ háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke elmondta: álláspontjukat az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltjének, Soós Zoltánnak az álláspontjához igazítják.
A marosvásárhelyi magyarság polgármesterjelöltje az MTI megkeresésére elmondta, hogy ő maga biztosan jelen lesz a rendezvényen, az RMDSZ testületei és kampánystábja csütörtök este hoz döntést az esetleges mozgósításról és arról, hogy – az SZNT felkérésének megfelelően – mondjon-e beszédet.
A sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Sándor Krisztina úgy vélte: a székely szabadság napjának a résztvevői nemcsak a Székelyföld autonómiája mellett állnak majd ki, hanem a merényletkísérlettel gyanúsított kézdivásárhelyi férfiak és az ügyészség által meghurcolt székelyföldi polgármesterek mellett is.
Kulcsár Terza József azt hangoztatta, hogy az erdélyi magyar politikai szervezeteknek nem szabad hagyniuk, hogy megosszák őket, egységesen kell fellépniük az autonómia ügyében.
Zakariás Zoltán arra kérte a székelyföldi munkaadókat: tegyék lehetővé alkalmazottaiknak, hogy délutánra Marosvásárhelyre érjenek.
Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke arra kérte a résztvevőket, hogy minél több székely zászlót hozzanak magukkal, és hagyják otthon a pártok, szervezetek zászlóit.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a megemlékezésre és az azt követő tüntetésre elfogadta a meghívást Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt képviselője, Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója, valamint María José Echevarría, a Baszk Nemzeti Párt képviselője is.
A szervezők több tízezer résztvevőre számítanak.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.