Vannak azért fenntartásai a bizalmatlansági indítvánnyal szemben, de ha már így alakult, akkor következetes akar lenni.
Azt, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség a kormány ellen fog voksolni a bizalmi szavazáson, Kelemen Hunor szövetségi elnök jelentette be hétfőn. A bukaresti parlamentben kedden szavaznak az ellenzéki liberálisok által beterjesztett bizalmatlansági indítványról, amelynek elfogadása esetén Victor Ponta kormánya megbukik.
Az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakcióinak hétfői döntését ismertetve Kelemen Hunor kifejtette: a szövetség ugyan nem ért egyet az indítvány szövegével, amely kizárólag a miniszterelnök bírósági ügyéről szól, de ellenzéki pártként – mivel pozíciójuknak megfelelően következetesek akarnak lenni –
Pontát többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet vádjával állította bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség.
Az ördög a részletekben rejlik, úgyhogy Kelemen hangsúlyozta, hogy a szövetség törvényhozói nem a bizalmatlansági indítvány szövege mellett fognak szavazni, hanem a kormány ellen. Az RMDSZ azért tartja szükségesnek álláspontja árnyalását, mert úgy véli, hogy az ügyészség által megfogalmazott vádak nem képezhetik egy parlamenti bizalmatlansági indítvány tárgyát.
hiszen a bíróság dolga tisztázni Ponta ügyét – véli az RMDSZ elnöke. Másodsorban pedig a bizalmatlansági indítvány intézménye a kormány és nem a miniszterelnök ellen irányul, a liberálisok által beterjesztett szöveg viszont csak Ponta ügyéről szól. Kelemen szerint ezért nem található RMDSZ-es törvényhozó neve a bizalmatlansági indítványt kezdeményező képviselők és szenátorok névsorában.
A hétfői döntés javaslat erejű, nem kötelező érvényű, de a frakciószabályzat egyik cikkelye szerint a többségi döntések tiszteletben tartása kötelező. „Ez javaslat, de meggyőződésem, hogy a frakció tagjai azt teszik, amit megbeszéltünk.
– mondta az RMDSZ elnöke.
A bukaresti parlamentben kedden vitatják meg az ellenzék bizalmatlansági indítványát, amelyről voksolnak is titkos szavazással. Elemzők arra számítanak, hogy a Ponta-kormány túléli ezt az újabb bizalmi szavazást, miután legutóbb júniusban nyert meg hasonló politikai csatát. Akkor 84 szavazata hiányzott az ellenzéknek a kormánybuktatáshoz.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.
Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Négyszáz darab csempésztojással bukott le egy román kamionos Olaszországban. Fejbe vertek egy férfit Bánffyhunyadon, mert nem tudta a karácsonyi ének szövegét.

A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?