Fotó: Kelemen Hunor / Facebook
Fotó: Kelemen Hunor / Facebook
A politikai válság durván befolyásolja a lej árfolyamát, egyre drágább az euró. Egy „természetfeletti lényekkel kommunikáló” szélhámos pedig félmillió lejt csalt ki hiszékeny áldozatából.
A Bolojan-kormány megbuktatása felelőtlenség volt a mostani bizonytalan gazdasági helyzetben, működőképes alternatíva felmutatása nélkül – írta szerdán Facebook-oldalán Kelemen Hunor.
Az RMDSZ elnöke szerint a jelenlegi politikai helyzetben az az elsődleges célja a szövetségnek, hogy a korábbi koalíció – vagyis a PSD, a PNL, az USR, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek koalíciója – ismét működőképessé váljon egy új, kiegyensúlyozó szerepre képes miniszterelnök vezetésével.
– írta az RMDSZ elnöke.
Kelemen Hunor szerint ha nem jön létre ezeknek a feltételeknek megfelelő koalíciós konstrukció, akkor az RMDSZ az ellenzékbe vonulást választja.
Az előrehozott választásokat az RMDSZ nem támogatja, mivel úgy gondolja, hogy a legutóbbi parlamenti választásokon a polgárok négy évre adtak felhatalmazást a pártoknak.
A parlamentben a médiának nyilatkozva Kelemen Hunor azt mondta: egyetért Nicușor Dan államfővel abban, hogy az előrehozott választásokig nem kellene és nem is fogunk eljutni. Ha mégis, akkor az AUR hosszabb időre megkapja az ország kormányzását, mivel jelenleg George Simion pártjának van a legnagyobb támogatottsága.
Ezért a 2024-es választásokon bizalmat kapott pártoknak a felelőssége, hogy kormányzási megoldást találjanak, mégpedig két-három héten belül, mivel a költségi hiány finanszírozása így is sokba kerül és egyre drágább lesz – mondta Kelemen.
Közben a PSD-ben az a megoldás körvonalazódik, hogy kisebbségi kormányt alakítsanak az RMDSZ-szel közösen, ha a PNL ragaszkodik ahhoz, hogy ellenzékbe vonuljon. A PSD ezzel a javaslattal menne Nicușor Dan államfőhöz egyeztetésre – írta az Adevărul politikai forrásokra hivatkozva. Ebben a kormányban a miniszterelnök párton kívüli technokrata lenne. Emögött az a megfontolás áll, hogy az államelnököt ne lehessen azzal vádolni, hogy hozzájárult Ilie Bolojan megbuktatásához, hogy aztán felajánlja a PSD-nek a miniszterelnöki tisztséget.
Csakhogy az idézett források szerint az RMDSZ habozik a javaslat kapcsán, ráadásul az AUR parlamenti támogatása nélkül egy ilyen kisebbségi kormány megalakítása bizonytalan. Sorin Grindeanu PSD-elnök tárgyalt is erről a megoldásról Kelemen Hunorral, az RMDSZ vezetője azonban nem adott konkrét választ a felvetésre.
Újabb történelmi negatív rekordot döntött szerdán a lej-euró árfolyam, miután a Román Nemzeti Bank (BNR) déli közlése szerint egy euró 5,2688 lejbe kerül. Az lej újabb értékvesztése két nappal a Bolojan-kormány megbuktatása után történik.
Egy nappal korábban 5,2180 lejes árfolyamon jegyezte a BNR az eurót, ehhez képest mára 0,97 százalékos a növekedés.
A romániai politikai válság és a kormány megbuktatása egyértelműen látszik a lej-euró árfolyamon. Így néz ki a lej zuhanása április 20-ától mostanig:
április 20. – 5,09
április 29. – 5,10
május 4. – 5,19
május 5. – 5,21
május 6. – 5,26
A lej a dollárral szemben is teret veszített: a keddi 4,4644 lejes árfolyam szerdán 4,4746 lejre módosult, ami 0,2 százalékos romlást jelent.
Hasonlóképpen romlott a lej svájci frankhoz mért értéke is, kedden 5,6974 lejbe, szerdán már 5,7429 lejbe került egy svájci frank.
Emelkedett az arany ára is: az előző napi 653,5812 lejről szerdán 676,0740 lejre nőtt a grammonkénti ára.
A BNR szerdai hivatalos árfolyamán egy magyar forint 1,4665 lejbe kerül.
Vádat emeltek Jászvásáron egy csaló ellen, aki éveken át ezoterikus lényekről és természetfeletti eseményekről szóló hajmeresztő mesékkel traktálta áldozatát és kicsalt tőle közel félmillió lejt, hogy „megvédje”.
A vádirat szerint a férfi 2021-től három éven át rettegésben tartotta áldozatát azt állítva, hogy kapcsolatban áll egy Bau nevű természetfeletti lénnyel, aki árthat neki, de pénzösszegek fejében megoldható, hogy ne essen bántódása.
A csaló előbb azt mondta áldozatának, hogy az apja súlyosan meg fog betegedni, azzal folytatta, hogy a felesége egy gonosz démon hatása alá került, majd azt állította, hogy ő maga is megbetegedik és meg is halhat. A hiszékeny áldozat a túlvilági „fenyegetések” elhárítására több részletben összesen 442 ezer lejt fizetett a csalónak.
Az ügyben vizsgálat indult, az ügyészek folytatólagosan elkövetett csalással vádolják a démonűzőt, a per a következő időszakban kezdődik a jászvásári bíróságon.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Elmagyarázzuk, mi a jelentősége az ország egyetlen atomerőművének, hogyan működik egy CANDU-reaktor és hogyan alkalmazott a kommunista Ceaușescu kapitalista nyugati atomtechnológiát az 1970-es években.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Antal István-Lóránt szenátornak nem volt pártmegbízása arra, hogy felszálljon a Bukarest-Míkonosz útvonalon közlekedő magánrepülőre, és nem lett volna szabad azon a gépen lennie – jelentette ki kedden Kelemen Hunor.
Magyarellenes indulattal kérte számon a szélsőségesen nacionalista AUR nagyváradi politikusa, miért szerepel a magyar felirat a román fölött a Szent Anna-tónál máködő látogatóközpontnál, „ha román költségvetési pénzekből jött létre”.
Az új tanévben is kétféle támogatást igényelhetnek a hátrányos helyzetű diákok: tanszercsomagot, illetve 500 lejes oktatási utalványt. A tanszercsomagra vonatkozó kérelmeket péntekig, az utalvány igénylését pedig október elsejéig lehet benyújtani.
Egy kanadai bányavállalatnak fáj a foga a Szigethegység érclelőhelyein történő nagyberuházásokra. Letartóztattak egy náci ideológiát terjesztő férfit közösségimédiás posztjai miatt.
Egy kanadai bányavállalatnak fáj a foga a Szigethegység érclelőhelyein történő nagyberuházásokra. Letartóztattak egy náci ideológiát terjesztő férfit közösségimédiás posztjai miatt.
Közben Grindeanu és Kelemen kicsit összefejelt a kormányalakítás kapcsán. És a villanyszámlán 10 százalékkal nagyobb összeg jöhet ősztől.
Közben Grindeanu és Kelemen kicsit összefejelt a kormányalakítás kapcsán. És a villanyszámlán 10 százalékkal nagyobb összeg jöhet ősztől.
További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.
További híreink: a legújabb luxusrepülős botrányban egy RMDSZ-es szenátor is érintett, a PISA-tesztjeink pedig egyre siralmasabbak.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Továbbá: egy román állampolgár bankautomatát akart robbantani Olaszországban, de fordítva sült el. És a vérnackó AUR máris felgyűrte az ingujját a németországi AfD-siker után.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.