További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Nem hagyta szó nélkül az orosz külügy, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere néhány nappal ezelőtt megtiltotta, hogy az orosz csapat használja a hivatalos nemzeti jelképeit a városban zajló ritmikus torna világkupán.
A bukaresti orosz nagykövetség Facebook-oldalán tette közzé a moszkvai külügyminisztérium szóvivőjének nyilatkozatát, amelyben Maria Zaharova azzal vádolja a kolozsvári városvezetést, hogy átpolitizál egy nemzetközi sporteseményt.
– nyilatkozta Zaharova, aki szerint ebben a helyzetben Oroszország részéről az volt az egyetlen lehetséges és természetes reakció, hogy megtagadja a részvételt a versenyen.
A külügyi szóvivő abszurdumnak nevezte, hogy az orosz tornászok ellen egy helyi tisztségviselő, a polgármester alkalmazott szankciókat arra a már rutinossá vált érvre hivatkozva, hogy az „agresszor állam” ellen fel kell lépni. Senki, sem a sportesemény szervezői, sem a hatóságok nem mertek szembeszegülni ezzel a helyi politikussal, aki ezzel a lépésével valószínűleg csak a saját „hírnevét” akarja fokozni – fogalmazott Maria Zaharova.
A szóvivő szerint Romániában évek óta orosz-fóbiát művelnek, ennek az eredményei a mostanihoz hasonló megnyilvánulások, amelyek zűrzavarra utalnak az országban, hiszen ilyen alakok kedvükre intézkedhetnek. Ezzel pedig kompromittálják az országot, amely láthatólag képtelen egyenlő esélyeket biztosítani a nemzetközi versenyek résztvevőinek.
Zaharova szerint meg kellene vonni Románia részvételi jogát az ilyen nemzetközi versenyeken. Azzal zárul a nyilatkozata, hogy Oroszország nem fogja következmények nélkül hagyni a történteket.
Megszólalt az ügyben Dmitrij Peskov, az orosz elnöki hivatal szóvivője is, aki egy sajtótájékoztatón botrányosnak és önkényesnek nevezte Kolozsvár polgármesterének döntését.
– mondta Peskov.
Emil Boc polgármester szerdán közölte, hogy nem engedélyezi az orosz zászló és himnusz használatát a ritmikus torna világkupán, amely a hétvégén zajlik Kolozsváron. Oroszország válaszképpen visszavonta tornászcsapatát az eseményről.
Az utóbbi napokban ismét zátonyra futottak a tárgyalások a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ között egy új kormány létrehozásáról, mivel nem sikerült közelíteni az álláspontokat.
Kiderült, hogy a PSD ragaszkodik ahhoz, hogy ő állítson miniszterelnököt, aki egyszínű, szociáldemokrata kormányt alakítana, a három másik párt azonban ezt elutasította és Sigfried Mureșan liberális európai parlamenti képviselőt nevezte meg lehetséges kormányfőjelöltként.
A PSD azonban továbbra sem tett le a tervéről: a párt egyik erős embere, Lia Olguța Vasilescu craiovai polgármester szerint lehetséges parlamenti támogatást szerezni egy Sorin Grindeanu vezette PSD-kormány megszavazásához, ebben pedig az RMDSZ is segíthetne.
– mondta Vasilescu, aki szerint ehhez meglenne azoknak a képviselőknek és szenátoroknak a szavazata is, akik támogatták a végül elbukott Veștea-kormányt is.
Ha viszont az RMDSZ a PNL és az USR mellett marad, a PSD nem fog támogatni egy olyan kormányt, amelynek ő maga nem része – tette hozzá.
A jelek szerint nem Olguța Vasilescu az egyetlen PSD-politikus, aki csábítgatja az RMDSZ-t. A G4Media portál politikai forrásokból úgy értesült, hogy a PSD vezetői állhatatosan győzködik az RMDSZ-t, hogy változtasson korábbi álláspontján és feltételek nélkül támogasson egy Grindeanu vezette szociáldemokrata kormányt.
Az idézett források szerint azonban az RMDSZ hajthatatlan, és a pénteken elakadt tárgyalásokhoz képest nem módosított álláspontján.
Lassan két hónapja tart a politikai válság, miután május elején megbukott a Bolojan-kormány. Bár az azóta is tartó politikai iszapbirkózásban folyamatosan az egyes pártok támogatottságáról van szó, az utóbbi hetekben egyetlen közvélemény-kutatás sem készült, pedig korábban rendszeresen jelentek meg erre vonatkozó kutatási adatok.
Remus Ștefureac, az egyik legfontosabb romániai közvélemény-kutató, az INSCOP Research igazgatója Facebook-oldalán magyarázta el ennek az okait.
– ez az első és legfontosabb oka a felmérések elmaradásának, írta Ștefureac. Vagyis egyetlen párt sem adott megbízást közvélemény-kutatás elkészítésére.
A második ok az – írja az INSCOP igazgatója –, hogy a jelenlegi eseménydús időszakban, amikor a politikai szereplők magatartása hirtelen változik, és amikor a mai mérések holnap már nem érvényesek, a közvélemény-kutató nem vállalja, hogy saját kezdeményezésből és saját erőforrásaiból belemenjen manipulációs játszmákba.
De az INSCOP szívesen vállal közevélemény-kutatási megbízásokat, amelyek eredményeit a megrendelő bármikor vállalhatja és publikálhatja – írja Remus Ștefureac. Ha a pártok rendelnek felmérést, elkészítjük, ők pedig szabadon közzétehetik a reális eredményeket, nem a megszépített helyzetet, de ugyanígy adhat megbízást bárki más, médiaorgánum, think-tank, de akár magánszemély is – teszi hozzá.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szervezői megerősítették, hogy Orbán Viktor idén is ott lesz a tusnádfürdői rendezvényen. A volt kormányfő előadásán való részvétel regisztrációhoz kötött.
És lett fogaknak nagy csikorgatása. Pedig hogy egy nap meg fog jelenni, ebben csak valami buroklakó kételkedhetett. A lényeges kérdés: hogyan használja, aki használja. Esetleg: miért.
Medve harapott meg egy 47 éves férfit Argeș megyében – jelentette hétfőn a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Jóisten, családja és a sport adott erőt Kelemen-Nemes Kinga neurológus rezidensnek, akinek nemrég daganatos megbetegedéssel kellett szembenéznie. A marosvásárhelyi orvos most segíteni szeretne a rákos betegeken és családtagjaikon.
Egész évben tanult, de az érettségi előtti három hétben az átlagosnál intenzívebben készült a megmérettetésre Bartha Előd, aki az idei vizsgán Maros megyében a legjobb jegyet kapta a magyar diákok közül. Vele beszélgettünk a vizsgákról és nem csak.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.
További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.
További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.
Hárman nyitottak tüzet egy lakóház udvarán tartózkodókra, rendőrség szerint bérgyilkossági kísérlet történt. Újra friss levegőt szívhat Nagybánya egykori polgármestere, Cătălin Cherecheș.
Hárman nyitottak tüzet egy lakóház udvarán tartózkodókra, rendőrség szerint bérgyilkossági kísérlet történt. Újra friss levegőt szívhat Nagybánya egykori polgármestere, Cătălin Cherecheș.
További hírek: visszaszólt a puskázással vádolt diák a rendőrnek, aki meg akarta motozni vizsga előtt. Felfüggeszthetik a járművezetői engedélyét azoknak, akik nem fizetik ki a közlekedési bírságaikat.
További hírek: visszaszólt a puskázással vádolt diák a rendőrnek, aki meg akarta motozni vizsga előtt. Felfüggeszthetik a járművezetői engedélyét azoknak, akik nem fizetik ki a közlekedési bírságaikat.
… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.
… meglett a kormánybuktatás után készített első közvélemény-kutatás, érdekesek az eredmények… és Nicușor Dan államelnök enyhén szólva hülyét csinált magából a NATO-csúcsértekezleten.
További híreink: enyhén bár, de javult az átmenési arány az idei érettségin, az egészségügy pedig leállhat, ha a kormány nem tesz engedményeket.
További híreink: enyhén bár, de javult az átmenési arány az idei érettségin, az egészségügy pedig leállhat, ha a kormány nem tesz engedményeket.
További hírek: bíróság elé állította a DNA Nagybánya ruhákkal és cipőkkel megvesztegetett főépítészét. Sorin Grindeanu az AUR-hoz közeledéssel vádolja a PNL-t, az RMDSZ szerint Nicușor Dan passzívvá vált.

Újraindították végre a csernavodai atomerőmű egyes számú blokkját. Romániában még mindig igen sok a megvilágítatlan gyalogátjáró.
Újraindították végre a csernavodai atomerőmű egyes számú blokkját. Romániában még mindig igen sok a megvilágítatlan gyalogátjáró.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, akik Irán megbízásából akartak megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.