A súlyos betegek hosszú várólistára kerülnek, és csak reménykedhetnek, hogy időben felszabadul számukra egy hely.
Sorozatban negyedik napja van 300 fölött az elhunytak száma, pénteken 363 új áldozatról érkezett jelentés, miközben kedden volt a járvány eddigi legsötétebb napja Romániában: akkor 442-en haltak meg a járvánnyal összefüggésben 24 óra alatt.
Bár a keddig abszolút esetszámrekord (16 743) óta a mai a legalacsonyabb, most is 15 828 új fertőzöttet regisztráltak.
Ilyen ütemben nem csoda, hogy olyan sokan – jelenleg 1729-en – vannak az intenzív osztályokon.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy csak ennyien szorulnának intenzív terápiás kezelése: a Hotnews egészségügyi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy jelenleg országszerte legalább 2000-er súlyos állapotban lévő koronafertőzött vár arra a sürgősségi osztályokon, hogy felszabaduljon számára egy hely a kovidos intenzíveken. Ezek az emberek komoly szenvedéseket állnak ki, nehezen kapnak levegőt, nagyon le vannak gyengülve, és konkrétan életveszélyes állapotban vannak. Ezt a sok szenvedést pedig meg lehetett volna akadályozni, ha az emberek komolyabban veszik az oltakozás fontosságát, a számok ugyanis beszédesek: a mai 363 áldozat közül például 325-en nem voltak beoltva.
Összesen már 18 ezer fertőzött szorul kórházi kezelésre, az egészségügy lassan beleroppan a terhelésbe.
Kovászna kivételével már az összes megye bevörösödött, de Kovászna sem húzza már sokáig sárgában: a lakosságarányos fertőzöttségi ráta már ott is 2,97 ezrelék.

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.

Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.

A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...