// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Az életével fizethet a Marosvásárhelyen méhkaptárakat megdézsmáló medve

// HIRDETÉS

A környezetvédelmi ügynökség kilövési engedélyt kért ellene.

Sokba kerülhet a torkoskodás annak a medvének, amely a múlt héten, illetve a hétvégén több alkalommal is beszabadult egy udvarra Marosvásárhelyen, és több méhkaptárt is tönkretett: a Környezetvédelmi Ügynökség kilövési engedélyt kért ellene.

Dănuţ Ştefănescu, az ügynökség Maros megyei kirendeltségének vezetője hétfőn elmondta, miután a medve szombatra virradóra már sokadik alkalommal tört be a Negoiului utcai portára, ahol megrongálta a kaptárakat és felfalta a mézet, engedélyt kértek a bukaresti hatóságoktól a kilövésére, elkerülendő a további károkozást, illetve azt, hogy veszélyeztesse a polgárok testi épségét.

A medve által a méhésznek okozott kár a gazda becslése szerint mintegy tízezer lej. Az állat a gyanú szerint egy nőstény, amely a Somostető irányából érkezik, és arra is távozik.

A környezetvédelmi ügynökség vezetője szerint az, hogy a medve immár visszatérő „vendég”, azt jelzi, hogy hozzászokott a városhoz, ami potenciális veszélyforrássá teszi. 

Azt is elmondta, hogy az ügynökség becslései szerint a megyében mintegy ezer medve él, az állatvédő szervezetek viszont ennél kevesebbre teszik a számukat. A vadászok ugyanakkor többre. 

Annyi azonban  Ştefănescu szerint bizonyos, hogy több medve él a megyében, mint ahánynak az eltartására az élőhely nagysága alkalmas.

Az érintett utca lakói egyébként félelemben élnek a medve miatt, van, aki máshova költöztette a gyerekét. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében
Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.