Mert egy amerikai kampányfotó igazán jól mutat a jelöltek vécéjében, izé, cévéjében. Na de ki marad itthon, a mioritikus politikai latrinában?
Ki hitte volna, hogy ilyen véletlenek léteznek? Hogy a három befutónak tűnő elnökjelölt pont fix ugyanabban az időszakban akarja mutogatni magát az Amerikai Egyesült Államokban. Persze, nem turistaként, hanem a legkülönbözőbb politikai, stratégiai, üzleti környezetben. Ahol igazán azt jelzi egy jól elkészített fotó, hogy ni, milyen fontos, rangos nő, férfi ez a mi elnökjelöltünk.
Na de vegyük sorra. Kezdjük a hölggyel, ahogy illik. Viorica Dăncilă miniszterelnök asszony gyakorlatilag csapot-papot, kormányátszervezést, párttúlélési stratégiát otthagy, hogy szeptember végén elmehessen New York-ba, a Amerikai-Román Kereskedelmi Kamara által szervezett méretes üzleti találkozóra, természetesen nem egyedül, hanem kurrens lovagja, Eugen Teodorovici pénzügyminiszter, illetve Ramona Mănescu külügyminiszter társaságában. Egyes hivatalos források szerint Madame Dăncilă amerikai hivatalosságokkal is igyekszik majd összefutni, csak úgy, „véletlenül”, mert egy ilyenkor készült fotó kiváló kampánymatéria, amellyel azt lehet üzenni, hogy ni, milyen jó társaságban mutatkozik a miniszterelnök asszony, meg ni, Románia és Amerika milyen jó haverok.
Na de, mit ad Isten, vagy a véletlen, pont ugyanabban az időszakban… na ki tartózkodik New York-ban? Hát Klaus Iohannis államelnök úr, naná! Ő az ENSZ közgyűlésén vesz részt. Ahol fel is szólal. Hát, ezt azért nehéz lesz überelni. De most már sejthetjük Madame Dăncilă váratlan döntésének fő okát.
Oké, de akkor már Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke és államelnökjelölt sem hagyhatta alább. Nem is hagyta. Szépen bejelentette, hogy ő is Amerikában landol, és ő is szeptember végén. Neki több találkozója is lesz, melyek között az Európai Politikai Elemző Központ idei találkozója a legfontosabb (igaz, ezt nem New York-ban, hanem Washingtonban szervezték meg), ahol a hírek szerint Szijjártó Péter magyar külügyminiszter is jelen lesz.
És most képzeljük el, ha valamiféle fatális véletlen folytán a három esküdt ellenfél összefut valamelyik amerikai sarkon.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Emelkedik a hulladékszállítás díja a legtöbb hargitai településen az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével. Gyergyó térségében lehet a legnagyobb a drágulás, de Csíkban és Udvarhelyszéken is többen magasabb költségekre számíthatnak.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.