Szó volt róla Victoria Nuland külügyminiszter-helyettes bukaresti látogatásán.
Az internetezési és telefonálási adatokhoz hatósági hozzáférést biztosító, Big Brother-törvénynek nevezett jogszabályról, illetve a telefon-feltöltőkártyák regisztrációjáról is szó volt Victoria Nuland amerikai külügyminiszter-helyettes bukaresti látogatását – erősítette meg több politikus, akik részt vettek a találkozókon.
Călin Popescu Tăriceanu, a Szenátus elnöke azt nyilatkozta, nem beszéltek hosszasan a kérdésről, de
mivel – mint mondta – Románia, az Egyesült Államok és minden európai ország közös ügye a terrorizmus elleni harc és a nemzetbiztonság.
Cătălin Predoiu, aki a PNL-t képviselve – a többi parlamenti párt vezetőivel együtt – találkozott Victoria Nulanddal, azt mondta: szó esett az igazságügyi törvényekről és a terrorellenes harcról is. „Meg kell vizsgálni a parlamentben, hogy kell-e módosítani a nemzetbiztonsági törvényeket, és olyan megoldást kell találni, amely garantálja az emberek jogait és fokozza a biztonságukat is” – mondta Predoiu, aki szerint Nuland az Egyesült Államok bátorítását, együttműködését és támogatását tolmácsolta.
Az amerikai külügyminiszter-helyettes megbeszélést folytatott Klaus Johannis államfővel, Victor Ponta miniszterelnökkel, és Bogdan Aurescu külügyminiszterrel is.
A Big Brother-törvényt a parlament mindkét háza elfogadta, de a PNL az Alkotmánybíróságon megtámadta. A jogszabály szerint a titkosszolgálatok
az internetforgalom és a telefonálás bizonyos adataihoz, amelyeket a szolgáltatók rögzítettek.
Az Alkotmánybíróság korábban az alaptörvénnyel összeférhetetlennek minősítette azt a jogszabályt, amely előírta, hogy telefonos feltöltőkártyákat csak a személyi adatok megadásával lehet megvásárolni.
Olvasóink itt nyilváníthatnak véleményt arról, hogy kapjanak-e nagyobb hatalmat a titkosszolgálatok.
(fotó: mae.ro)
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.

További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.

… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.