// 2026. február 24., kedd // Mátyás

Az alkotmánybíróságtól remél mentőövet Shhaidehéknek a kormány a Belina-ügyben

// HIRDETÉS

Mivel vitatják, hogy a korrupcióellenes ügyészek vizsgálhatnak-e kormányhatározatokat.

Alkotmánybírósághoz fordul a kormány, hogy tisztázzák: a korrupcióellenes ügyészség vizsgálódhat-e kormányhatározatok meghozatala ügyében. Tudorel Toader igazságügy-miniszter csütörtökön bejelentette: az általa vezetett tárca hétfőig kidolgozza annak az alkotmánybíróságnak megküldendő értesítésnek a tervezetét.

Toader elmondta, a kormány és a miniszterelnök hatáskörébe tartozik elküldeni az értesítést az Alkotmánybíróságra, majd hozzátette, hogy a kormány döntött az értesítés küldéséről, nem az igazságügyi minisztérium.

A miniszter rámutatott, a taláros testületnek kell döntenie, hogy az ügyészek vizsgálhatják-e a kormányhatározatok kiadásának körülményeit, időszerűségét.

Az alkotmánybírák idén egyszer már megállapították, hogy a DNA túllépte a hatáskörét.

Az alkotmánybírósági döntés tétje jelentős, a mostani megkeresés ugyanis ahhoz az ügyhöz kapcsolódik, amelyben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Bűnvádi eljárást indított Sevil Shhaideh régiófejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettes ellen, illetve a bűnvádi eljárás jóváhagyását kérte a parlamenttől Rovana Plumb európai pénzekért felelős miniszter ellen.

A vádhatóság szerint 2013-ban Shhaideh regionális fejlesztési államtitkárként dolgozta ki annak a kormányhatározatnak az indoklását, amellyel a Ponta-kormány a vízügyi hatóságtól a Teleorman megyei önkormányzat kezelésébe adott egy 45 hektáros, horgászparadicsomként ismert területet, a Belina-lápvidéket amelynek a román sajtó szerint rendszeres vendége volt a szenvedélyes horgászként ismert Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök, Teleorman megye volt önkormányzati elnöke.

A vádhatóság szerint a Duna árterületén fekvő terület átadása az alkotmány, négy törvény és egy sürgősségi kormányrendelet megsértésével történt, egy ilyen döntéshez pedig törvényre, és nem kormányhatározatra lett volna szükség, amire állítólag a pénzügyminisztérium és igazságügyi minisztérium figyelmeztette is a jogszabály kezdeményezőjét.
Shhaidehet pénteken beidézték a DNA-hoz, ahol közölték vele, hogy gyanúsított az ügyben.

A DNA a parlamenti mandátummal rendelkező Rovana Plumb európai alapokért felelős tárca nélküli miniszter - korábbi környezetvédelmi miniszter - ellen is bűnvádi eljárást kezdeményezett az ügyben, ehhez azonban meg kell még szereznie a képviselőház jóváhagyását. A DNA szerint fennáll a gyanú, hogy Plumb környezetvédelmi miniszterként tudatosan terjesztett törvénysértő határozattervezetet a kormány elé, amellyel megkárosították a tárcájához tartozó vízügyi hatóságot.

A DNA közleménye nem említi név szerint a PSD elnökét, de a bukaresti sajtó szerint nem fér kétség ahhoz, hogy az igazi „célszemély" az ügyben Liviu Dragnea. Az ellenzéki lapok azt állítják, hogy az ő érdekeltségébe tartozik az a TelDrum nevű építkezési vállalat, amely a korrupciós ügyben szereplő Duna-menti Belina-lápvidéket bérbe vette a megyei önkormányzattól.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot
Főtér

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro