// 2026. július 4., szombat // Ulrik

Apró tanügyi reform: az érettségizők azokra a tárgyakra koncentrálhatnak, amelyek az egyetemi felvételijükhöz kellenek

// HIRDETÉS

Ezt az oktatási miniszter jelentette be.

Arról már minden érintett értesülhetett, hogy az oktatási minisztérium módosította az érettségire és a nyolcadikosok képességfelmérő vizsgájához szükséges tananyag mennyiségét, miután Sorin Cîmpeanu miniszter is elismerte: annak nyomán, hogy az első félévben online oktatás zajlott, nem lehetett a szükséges hatékonysággal leadni a tananyagot.

Ennek nyomán elvileg könnyebb lehet az érettségi, hiszen kevesebb tételből kell készülni.

Igen ám, de a jelek szerint az újítás itt nem áll meg.

Cîmpeanu ugyanis most azt mondja: az érettségi tananyagot nem csupán a járványhelyzet miatt módosították.

Hanem azért is, hogy minden végzős diák igényéhez igazodni tudjon, annak függvényében, milyen egyetemre készül.

Ennek nyomán a tananyag „rugalmasabbá” vált, a diákok pedig azokra a tárgyakra koncentrálhatnak, amelyek az egyetemi felvételihez szükségesek.

A miniszter csütörtökön arról beszélt: az irodalmi elemzések hasznosak azon diákok számára, akik romániai egyetemekre felvételiznek (különösen azoknak érnek sokat, akik reál szakra, mondjuk informatikára vagy építészetre mennek – tesszük hozzá némi malíciával), azonban azok számára nem, akik külföldi egyetemen tanulnának tovább.

Ennek nyomán a vizsgaanyagnak jóval „rugalmasabbnak” kell lennie, mondja Cîmpeanu, példaként azt hozva fel, hogy azon diákok, akik az amerikai Johns Hopkins egyetemre felvételiznek, jelezték, hogy ott aztán a legkevésbé sem érnek semmit azokkal az irodalmi műelemzésekkel, amelyeket érettségire be kell magolniuk.

És amelyekből nagyjából három nap múlva nem emlékeznek majd egy betűre sem – tesszük hozzá ismét, nem kis malíciával.

A miniszter pedig további lehetséges módosításokat is meglebegtetett.

Szerinte ugyanis az érettségi tananyagot még változatosabbá kell tenni, hiszen a diákok más-más szakon tanulnak tovább, így nem mindenkinek ugyanarra a felkészítésre van szüksége.

Ennek nyomán az érettségi tananyag módosítása a továbbiakban is folytatódik, hogy a diákok az egyetemi felvételihez szükséges tanulnivalókra koncentrálhassanak.

Ami már régóta esedékes lenne, úgyhogy remélhetőleg most sem csupán az ígéretek szintjén marad meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro