Victoria Nuland helyettes külügyi államtitkár ismét tiszteletkört tett Bukarestben.
Románia és az Egyesült Államok aggodalommal figyeli a moldovai fejleményeket, és egyetért a reformok folytatásának, Moldova európai integrációjának szükségességében – közölte hétfőn a bukaresti elnöki hivatal, miután Klaus Johannis államfő hivatalában fogadta Victoria Nulandot, az Egyesült Államok európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes külügyi államtitkárát.
A chișinăui parlament tavaly októberben vonta meg a bizalmat Valeriu Strelet európai elkötelezettségű kormányától és – bár az uniós integrációt támogató erők elvileg többségben vannak – az eddigi kormányalakítási kísérletek nem jártak sikerrel. Romániát és NATO-szövetségeseit az aggasztja, hogy
Nuland – aki évente felkereste Romániát az utóbbi időben – korábbi látogatásainak kiemelt témájáról, a korrupcióellenes harcról is beszélt az államfővel, és elismeréssel szólt az elért eredményekről. A közlemény szerint áttekintették az EU keleti szomszédságában kialakult helyzetet, a térség biztonságát veszélyeztető ukrajnai és migrációs válságot is.
Nuland délelőtt a bukaresti külügyminisztériumban Daniel Ioniță külügyi államtitkárral találkozott. Egyetértettek abban, hogy a két ország közötti stratégiai partnerséget a politikai és katonai együttműködésen túl gazdasági – elsősorban energetikai – projektek terén kell fejleszteni.
Ioniță méltatta az Egyesült Államok szerepvállalását az európai biztonság és stabilitás, a NATO keleti szárnya erősítésében. Nuland elismeréssel szólt arról, hogy Románia aktív tagja a NATO-nak,
Victoria Nulandot Mihnea Moțoc védelmi miniszter is fogadta, akivel a régió – elsősorban a Fekete-tenger térsége – biztonsági helyzetéről tárgyaltak. Moțoc felidézte, hogy tavaly a NATO két, Romániával kapcsolatos célkitűzése is megvalósult, így (Bulgária, Lengyelország és a három balti ország mellett) Romániában is megkezdte működését a NATO gyorsreagálású erői számára létrehozott integrációs egység (NFIU), és elkezdődött a NATO bukaresti hadosztály-parancsnokságának kialakítása is.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.